Site icon Mai Világ

Napokon belül megbukhat az olasz kormány az EU miatt

Hirdetés

Minisztercserékkel, harmadik Conte-kormánnyal vagy szakértői kormány felállításával zárulhat az olasz kormányválság, amelynek kimenetele a következő néhány napban dől el az olasz sajtó pénteki elemzései szerint.

 

Az Il Foglio című napilap azt írta, “negyvennyolc óra hiányzik a kormányválság hivatalos kirobbanásáig”. Ezzel egy időben Matteo Renzi, a válságot elindító kormányerő, az Italia Viva (IV) vezetője azt mondta a baloldali La Repubblicának, hogy küszöbön áll a parlamenti párbaj Giuseppe Conte kormányfővel.

Már megírtam a Contéval szembeni bizalmatlansági indítványom beszédét – hangoztatta Renzi.

Sajtóértesülések szerint Giuseppe Conte péntek késő délután egyeztet a kormánytöbbség, vagyis az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Demokrata Párt (PD), az IV, valamint más kisebb baloldali pártok vezetőivel. Szombaton tarthatják meg az egy hete halasztott kormányülést, amelyen a minisztereknek dönteniük kell, elfogadják-e a koronavírus-járvány miatt létrehozott európai gazdasági helyreállítási alap felhasználási programját.

Hirdetés

Ha az IV elutasítja a programot, és korábbi fenyegetése szerint visszalépteti két miniszterét a kormányból, Giuseppe Conténak le kell mondania vagy a parlamenttől kell újra bizalmat kérnie.

Az Olaszországnak szánt 209 milliárd eurós csomag felhasználásának első vázlata őszre készült el. Az Italia Viva több mint hatvan módosítást nyújtott be, azzal vádolva Contét, hogy saját kezében összpontosította a források elosztását. A kormányon belüli feszültség elkerülésére a miniszterelnök mostanra átalakította a helyreállítási programot, minisztercseréket ígért és lemondott a titkosszolgálatok felügyeletéről is.

Elemzők szerint Giuseppe Conte engedményei nem biztos, hogy elegendőek lesznek, mivel a kormányfő gyengülését kihasználva az M5S és a PD is növelni akarja erejét. A jobboldali Il Giornale úgy vélte, a küzdelem Conte személyéről zajlik, és még a Giuseppe Contéhoz korábban foggal-körömmel ragaszkodó M5S is kész megválni tőle, hogy a párt kormányon maradjon és elkerülje az előrehozott választásokat.

Az M5S politikusa, Luigi Di Maio külügyminiszter hangoztatta, hogy a jelenlegi kormánynak a helyén kell maradnia egy “új paktummal” a kormánypártok között. A PD soraiban ülő Graziano Del Rio megjegyezte, hogy az olasz belpolitikában nem érdemes válságtaktikát folytatni, “mivel hajszálon múlhat a szavazóurnákhoz vezető út”.

Válság esetén Giuseppe Conte vagy bizalmat kér a parlamentben, támogatást remélve, vagy benyújtja lemondását, és azonnal újabb kormányalakítási megbízatást kér az államfőtől. “Ha viszont Conte kilép a kormánypalotából, nem biztos, hogy harmadszorra is visszatérhet” – vélte az Il Messaggero.

Hirdetés

Az olasz gazdasági helyreállítási alap más EU-forrásokkal növelt változata elérte a 222 milliárd eurót. A csomag hetven százalékát beruházásokra fordítják, ötven százalékát Dél-Olaszország kapja. A legnagyobb összeget, hetvenmilliárd eurót zöldpolitikára szánják, az egészségügynek ítélt korábbi kilencmilliárdot a kétszeresére emelték.

Forrás: Portfolio.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version