Site icon Mai Világ

Nem fukarkodott a fenyegetésekkel Medvegyev: így rajzolná át Európa térképét

Hirdetés

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a nemzetbiztonsági tanács jelenlegi elnökhelyettese X-oldalán küldött fenyegetést az Egyesült Királyságnak és Ukrajnának.

Medvegyev – aki az utóbbi években durva hangvételű, fenyegető közösségimédia-posztjaival hívja fel magára a figyelmet – David Lammy brit külügyminiszter szerdai kijevi látogatása kapcsán ragadott klaviatúrát, Lammy ugyanis Nagy-Britannia 100 évig tartó támogatását ígérte meg Ukrajnának.

Medvegyev három pontban foglalta össze ezzel kapcsolatos véleményét.

1) Hazudik. 2) Az úgynevezett Ukrajna ennek az időnek a negyedét sem fogja kihúzni. 3) A Britanniának nevezett sziget valószínűleg elsüllyed a következő néhány évben. A hiperszonikus rakétáink segíteni fognak, ha szükséges.

Lammy Antony Blinken társaságában járt Kijevben, ahol többek között arról tárgyaltak Volodimir Zelenszkijjel, hogy engedélyezik-e Ukrajnának, hogy amerikai és brit gyártmányú rakétákkal mélyen orosz területeken hajtsanak végre csapásokat. A The Guardian információi szerint a brit kormány titokban már jóvá is hagyta az ukrán kérést. Joe Bidenen is egyre nő a nyomás, és az Egyesült Államok is hamarosan megszüntetheti a korlátozásokat.

Portfolio.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version