Nem lesz béke Ukrajnában, évekig tartó partizánháború következhet
Ukrajnában aligha lesz béke azután sem, ha majd egyszer aláírják a tűzszüneti megállapodást. A globális Nyugat csak most kezdett el gondolkozni azon, hogy már az eredeti orosz követelések között is megtalálható volt Ukrajna nácitlanítása. Egyszerűen lesöpörték az asztalról, mondván, hogy ez nem más, mint a Kreml propagandája. Csakhogy, az ukrán neonácik nem akarnak békét mindaddig, amíg az összes oroszok által elfoglalt területet vissza nem szerzik. Jön a partizánháború.
Az első világháború kezdetekor már széles körben terjedt az ukrán nacionalizmus, az az, ideológia, amelyre támaszkodva a helyi társadalom egy jelentős része a mai napig minden olyan eszme mellé odaáll, amely oroszellenes, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár, és kiket szolgál.
Brüsszelnek – ha csak nem akarja a háborút szándékosan folytatni –, komolyan kellene venni annak lehetőségét, hogy Ukrajnában egy tűzszüneti megállapodás után partizánháború robbanhat ki.
A szélsőséges, fasisztoid, neonáci ukrán fegyveres csoportok ugyanis nem hajlandóak semmilyen kompromisszumra. Ez a partizánháború akár hosszú évekig is eltarthat, destabilizálva nem csak Ukrajnát, de az egész közép-európai térséget is.
Mint ahogy ez történt a második világháború utáni másfél évtizedben is. Az egykor a német náci megszállók oldalán tömeggyilkosságokat is elkövető csoportok – például, a volhiniai mészárlás, amikor bestiális kegyetlenséggel körülbelül kétszázezer lengyel nőt, csecsemőt, gyereket, idős embert öltek meg, illetve a zsidók, az oroszok és más kisebbségek tömeges megölésében vettek részt – hivatalosan 1956 októberéig harcoltak a szovjet belbiztonsági erőkkel szemben. Utolsó dokumentálható akciójuk éppen a magyar határ közvetlen közelében történt. Gyakorlatban azonban az ukrán fegyveres náci alakulatok az ötvenes évek végéig harcban álltak a szovjet rendvédelmi szervekkel.
Tehát nem mondhatjuk, hogy magyar szempontból nézve a mostani neonáci csoportok feltételezett jövőbeni akciói nem jelentenének veszélyt hazánkra.
De mi történt 1959. október 15-én Münchenben?
Egy orosz ügynök a bajor fővárosban ezen a napon megölte Sztepan Banderát, az Ukrán Nacionalista Szervezetek egykori elnökét, aki második világháború után menekülni kényszerült hazájából, mert tudta: sok jóra nem számíthat a szovjet hatóságok részéről. Ezek után az ötvenes évek legvégén, a náci Németország egykori ukrán szövetségesei részben feladták a küzdelmet, részben pedig kisebb csoportokba szóródtak szét és megsemmisültek.
A mostani ukrajnai konfliktus lezárása után kísértetiesen hasonló helyzet alakulhat ki, mint amilyen a második világháborút követően volt. Túl sok fegyver marad jogtalanul olyan emberek kezében, akiknek a pszichéjét a háború eltorzította és tudatukat a náci ideológia itatta át.
Ugyancsak erős hasonlóságot mutat a jelenlegi helyzet a nyolcvan évvel ezelőtti körülményekhez, mivel akkor, és most is, a náci ideológiát magukévá tevő fegyveres alakulatoknak a harci felkészültsége rendkívül erős volt, és most is az. Akkor, komoly harci felkészültséggel kellett rendelkezniük, tekintettel arra, hogy 1953-ig Sztálin volt hatalmon, aki brutálisan akart az ilyen, és ehhez hasonló ellenállással leszámolni.
A párt vezetői székben az őt követő Hruscsovot sem lehetett gyengekezűséggel vádolni, mert a második világháborúban katonai komiszárként szolgált.
Mindehhez képest megállapítható, hogy a megszálló náci német haderőt maximálisan kiszolgáló ukrán fasiszták komoly erőt képviseltek, ahogy ezt elmondhatjuk a mostani szélsőséges katonai alakulatokról is, mint például az Azov ezred, vagy más hasonló egységek.
Az előre látható jövőbeni helyzet valószínűleg azért fog eltérni a nyolcvan évvel előttitől, mert alig valószínű, hogy egy fegyverszünet után Kijevben gyorsan kiépülhet egy erős központi hatalom, tehát a partizánháborúnak tágabb tere alakulhat ki.
A fő probléma az, hogy az ukránok körében az akkori ordas eszmék túlélték a Szovjetunió bukását és főnixmadárként éledtek újjá. A Majdan-téri 2014-s tüntetéssorozat és az akkori ukrán elnök, Viktor Janukovics erőszakos, mondhatni puccsszerű elűzése után, a szellem teljes életnagyságban kijött a palackból, elsősorban azért, mert az akkori amerikai demokratapárti vezetés ötmilliárd dollárral „szállt be” a tüntetések megszervezésébe.
Akkor még senkit nem érdekelt, hogy kik azok, akik oroszellenességük miatt szembe mentek Janukoviccsal, aki a nyugati, uniós orientáció helyett Moszkvához közeledett volna inkább. A globális Nyugaton senkinek nem tűnt fel, vagy ha igen, akkor nem tette hangosan szóvá, hogy a Majdan-téren olyanok randalíroztak, akiknek identitását a második világháború alatti ukrajnai nácizmus határozta meg. Így aztán ne is csodálkozzunk azon, hogy az egykor a megszálló németeket kiszolgáló ukrán nacionalista erők tagjainak leszármazottai, az akkori embertelen eszmék képviselőit most állami szintre emelték, közpénzekből szobrokat állítottak nekik, utcákat neveztek el róluk.
A jelenlegi helyzetre utalva Szergej Lavrov kijelentette: az orosz–ukrán háború kiváltó okait meg kell szüntetni. Az orosz külügyminiszter most nem említette a nácitlanítás kifejezést, de végre a globális Nyugat értelmezni tudta a mondandóját.
Ha konkrétumokat akarunk mondani, akkor a legjobb példa talán a 2014-es, 48 halálos áldozatot és 300 sebesültet követelő odesszai pogrom, ahol ukrán szélsőségesek felgyújtották a Szakszervezetek Házát, ahová orosz tüntetők bemenekültek, De említhetnénk Kelet-Ukrajnát is, ahol jelentős orosz lakosság él. Tudunk olyan esetet, amikor egy terhes nőt felakasztottak, csak azért mert orosz volt.
A probléma megoldása több mint nehéz. Az Azov ezred és társai jelenleg államot képeznek az államban és erős harci képességeik miatt Zelenszkijnek szüksége van a támogatásukra. Az ukrán elnök viszont így ki van szolgáltatva a náci ideológiát magukénak valló fegyveres alakulatoknak. Jellemző a helyzetre, hogy mit mondott a minap az ukrán elnök: Ukrajna nem ismeri el a megszállt területeket Oroszország részeként, az ezzel kapcsolatos engedmények lehetetlenek.
Ez az álláspont azt tükrözi, hogy Zelenszkij „kényszerpályán” van, ki van szolgáltatva a szélsőséges csoportok akaratának, amelyek a legkisebb kompromisszumra sem hajlandóak.
A problémát csak fokozza, hogy a konfliktus békés megoldásán fáradozó nemzetközi diplomácia a politikai megoldásokat – ki legyen az új elnök, mikor tartanak államfőválasztást, milyen törvényeket hozzon a kijevi parlament, stb. – keresi, és nem igen számol a rendkívül erős neonáci csoportoknak az ukrán elnökre és az egész társadalomra gyakorolt befolyásával.
Stephen Bryen, a Reagan-kormány helyettes védelmi államtitkára úgy véli, hogy a diplomácia sikeréhez először az Azov ezredet és társait kellene leszerelni és hatástalanítani.
Viszont annak a véleményének adott hangot, hogy ez majdnem lehetetlen feladat.
Magyar Hírlap
