Az országos próbafelmérő („kisérettségi”) román nyelv és irodalom vizsgájának katasztrofális eredményei rendet vágtak a nyolcadikos magyar diákok soraiban. Igen sokan nem írták meg az átmenő jegyet.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség aggodalmát fejezte ki az üggyel kapcsolatban. Teljes joggal. Na de ha a romániai közoktatási rendszer amúgy is romokban hever, miért képezne kivételt épp a magyar közösség román oktatása? Évtizedek óta hömpölyög a szak- és közbeszéd arról, hogyan lehetne hatékonyabban csinálni a román nyelv tanítását, mondjuk ahelyett, hogy van egy egységes nemzeti tanterv, amely szerint a kis Ionicának és a kis Jancsinak ugyanazt az anyagot kell bifláznia, mindegy, hogy az egyiknek anyanyelve a román, a másik pedig adott esetben alig tud pár szót elgagyogni. (Kábé ugyanolyan hatékony ez, mint a magyar közösség román oktatása, amint az eredmények mutatják.)
Van itt egy nyelvhez álló tény: a romániai magyar közösség egy jelentős része számára idegen nyelv a román. És ez az, amit az egységes és oszthatatlan utódállam közoktatási géniuszai (és nem csak) képtelenek feldolgozni. Elhangzott az a véleményem szerint építő ötlet, hogy pont ebből kell kiindulni: ha a magyarok számára idegen nyelv a román, akkor tanítsák azt idegen nyelvként. Heuréka! Csak épp nem történt meg, ahogy kellett volna. Nincsenek tankönyvek, nincsenek megfelelően képzett tanárok és persze nincs többségi szándék is hiánycikk.
Olvasom, hogy a mostani román próbavizsga-katasztrófa után a korai nyelvfejlesztés szakértő oktatási pszichológusa előállt egy elemzéssel, amelyben leírja, mi a megoldás. Kétségtelen, az úriember tanult, olvasott, hozzáértő. Csak éppen román, aminek persze nem kellene egy másik kultúra megértésének útjába állnia, főleg egy jelentősen képzett tudós esetében. Mégis odaáll. Másképp el nem tudom képzelni, hogy juthatott a szakértő úr arra a következtetésre, hogy a magyar gyerekek román tanulását lényegében az segítené elő (nyelvi immerzió, ugye, milyen szépen hangzik?), ha a magyar iskolában minél több tantárgyat románul oktatnának. Egy apró idézet, a riporter kérdez, a szaki válaszol:
Riporter: Ezt úgy értsük, hogy minden tantárgyat csak román nyelven kell tanítani a magyar diákoknak?
Szaki: Nem feltétlenül.
Értik? Nem feltétlenül! És akkor innen, már elnézést, de szart se ér az egész empátoszos köntösbe bújtatott diskurzus. Mert nagyon jól emlékszünk, milyen diktatúra idején kellett románul tanulni a történelmet, földrajzot. Meg arra is, hogy milyen diktatúra idején rakták meg román osztályokkal a magyar iskolákat. Persze, a diktatúra szakértői is gyors és teljes nyelvi immerziót szerettek volna, vagyis azt, hogy a magyar gyerekek hamar-hamar megtanuljanak románul. Integrálni szerettek volna bennünket az egységes és oszthatatlan román társadalomba. Ja, nem csak minket, a kultúránkat, a falvainkat, a sorsunkat is.
És akkor azt mondom: hiába tanult olyan sokat ez a szegény szakértő, ha egyszer a könyvszagú direktívái nem működnek. Ha esetleg venné a fáradságot és megismerné a valóságot (az olyan, szintén ismert szópufogtatáson túl, hogy jaj, kevés európai ország van, ahol ennyi lehetőséget biztosítanak a kisebbségi diákoknak, mint épp Románia), talán nem beszélne úgy, mint a Ceaușescu-diktatúra „nyelvi immerziós” mérnökei.
De nem ismeri a valóságot. Tehát marad a régi recept: integrálni kell a romániai magyarságot. Románul!
Forrás: foter.ro