Site icon Mai Világ

Német katonák érkeztek Litvániába

Hirdetés
Leszállt hétfőn a litvániai Kaunas repülőterén a német NATO-csapaterősítés első csoportját, 70 katonát szállító katonai repülőgép – jelentette a Reuters brit hírügynökség a helyszínről.  

A német vezetésű, nemzetközi összetételű NATO-harccsoportot 2017-ben telepítették Litvániába, miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet. A katonákat átfedéses forgó rendszerben váltják rendszeresen. Az Ukrajnával kapcsolatos válság, az orosz erők ukrán határ menti összevonása miatt azonban a nyugati szövetségesek az elmúlt hetekben megállapodtak abban, hogy növelik az egy időben Litvániában állomásozó katonák számát.

Eddigi létszámuk 1100 fő volt, amelynek a felét tették ki a németek, a többiek belgák, csehek, luxemburgiak, hollandok, norvégok. A németek összesen 350 katonával erősítik meg több lépcsőben a harccsoportot.

A hétfőn érkezett A400M típusú repülőgépen tüzérek, felderítők és katonaorvosok utaztak. Az erősítés többi része a héten várható – közölte a harccsoport szóvivője.

Az erősítéshez tartozó hadfelszerelés mintegy száz járművön szárazföldön jut el Németországból Litvániába. Az első konvoj hétfőn reggel indult el a dpa német hírügynökség fotóriporterének tudósítása szerint. A harccsoport megerősítésében a legfontosabb szerepet a tüzérség játssza, de az említetteken kívül vegyvédelmi katonák és katonai rendészek is mennek Litvániába.

Az Egyesült Államok 2019 óta 500 fős külön harccsoportot állomásoztat Litvániában, nem átfedéses forgó rendszerben. Vilnius ennek tartóssá tételét szeretné elérni.

Hirdetés

hirado.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version