Site icon Mai Világ

Németország és Franciaország most már mindent bevet Magyarország ellen

Hirdetés

A német politológus szerint Emmanuel Macron és Olaf Scholz is mindent megtesz annak érdekében, hogy Orbán Viktor ne élhessen azokkal a jogokkal, amelyek az EU soros elnökeként járnak neki.

Magyarország az Európai Unió Tanácsának elnökeként az ukrajnai helyzet eszkalálódásának megakadályozását és a konfliktus békés rendezését igyekszik majd elősegíteni – mondta az Izvesztyijának Alekszandr Konkov, a Pénzügyi Egyetem politikatudományi tanszékének docense. Az orosz lapnak nyilatkozott Alexander Rahr német politológus is, aki viszont kevésbé optimista.

Az EU vezetői nem fogják hagyni, hogy Orbán Viktor irányítsa Európát. Névlegesen övé az elnökség, de valójában Németország és Franciaország vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a hatalmát, a lehetőségeit

– jelentette ki a szakértő, aki attól tart, hogy Magyarországot különböző szankciókkal fenyegethetik a következő hónapokban, ha olyan kezdeményezéseket terjesztene elő, amelyek eltérnek az Európában jelenleg uralkodó általános konszenzustól.

Hozzátette: az Európai Unió vezetői félnek attól, hogy Donald Trump megnyeri az amerikai választásokat és összefog Orbán Viktorral.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version