Olaf Scholz amerikai látogatásán sem tudott kellő határozottságot mutatni Ukrajna ügyében. Ez az EU többi tagállamának is gondot jelent, de Németország is jól ráfázhat. Szó szerint.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung divat- és dizájnrovata hétfőn részletes elemzést közölt Olaf Scholz ruházkodásáról. Pontosabban arról, hogy a két hónapja hivatalban lévő szociáldemokrata kancellár egy olyan pulóvert viselt washingtoni útján a kormánygép fedélzetén, amely szemmel láthatóan túl nagy volt rá.
Kis túlzással ez volt Scholz amerikai bemutatkozó hivatali látogatásának legérdekesebb mozzanata. És ez probléma.
Olaf Scholz az elmúlt hetekben lényegében tengeralattjáróvá változott: néha felbukkan ugyan, de leginkább csak rejtőzködik, a felszín alatt igyekszik kivárni a jobb napokat. Scholznak hamburgi korszakából van egy sokat idézett mondata, miszerint aki nála vezetést rendel, az vezetést is fog kapni – ha tetszik, ha nem. Scholz sokszor kíméletlen vezetési stílusáról számtalan anekdota kering a Hanza-városban, ám a szövetségi politika csúcsára érve az új kancellár vasmarkának szorítása mintha meggyengült volna.
Scholz újabban rendre visszahúzódik, ha a német politika legégetőbb kérdései kerülnek szóba. Ha a koronavírus-járvány kezeléséről, pontosabban a korlátozások tervszerű feloldásáról és a normalitáshoz való visszatérésről van szó, Scholz a háttérben marad, és Karl Lauterbach, az új kormány járvány-, karantén- és kötelezőoltás-fixált új egészségügyi minisztere beszél helyette. A vágtázó energiaárak ügyében néha Robert Habeck gazdasági miniszter, esetleg a kancellár korábbi Sancho Panzája, Klara Geywitz szólal meg. Ha az Ukrajnában talán kirobbanó konfliktusról kell nyilatkozni, Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter kerül az előtérbe, Scholz pedig hallgat, pedig nem kellene neki.
Érthető persze, hogy a szociáldemokrata Olaf Scholz miért nem siet megnyilvánulni az ukrán–orosz feszültségek ügyében: pártja, az SPD közel sem egységes Oroszország megítélését illetően.
Néhány napos hír, hogy a Gazprom energiaipari óriás még magasabb polcra ültette felügyelőbizottságában Gerhard Schröder volt szociáldemokrata kancellárt, aki köztudottan szívélyes viszonyt ápol mind az orosz gazdasági elit egy részével, mind pedig Vlagyimir Putyin elnökkel.
Nem véletlen Schröder kinevezésének időzítése. Az SPD egy része hozzá hasonlóan barátságosan viszonyul Moszkvához, és a gyakorlatias együttműködést részesíti előnyben az ideologikus oroszellenességgel szemben. Mások persze inkább elhatárolódnának az orosz medvétől, és vonalasabb Oroszország-politikát sürgetnek. Ezek a szakadékok igen mélyen húzódnak a szociáldemokraták között, ez a tény pedig szinte teljesen ellehetetleníti, hogy a párt egyáltalán megnyilvánuljon a jelenlegi, nagyon is feszült helyzetben. Ezt természetesen a Kremlben is nagyon jól tudják, és a nyugati partnerek számára is egyre egyértelműbbé válik a szociáldemokraták határozatlansága.
Sokan joggal féltik Németország nemzetközi hitelességét az SPD és Olaf Scholz teketóriázásától, s ebből kifolyólag az új kancellár washingtoni útja kiváló alkalom lehetett volna arra, hogy Scholz végre határozottságot mutasson, és meggyőzze az amerikaiakat arról, hogy Berlinre igenis lehet és kell is számítani a konfliktus rendezésében. Ez az Európai Unió tagállamai, így hazánk számára is elengedhetetlen lett volna, hiszen az európai országoknak csak akkor van esélyük arra, hogy bevonják őket a rendezésbe, ha képesek tanúbizonyságot tenni megbízhatóságukról és határozottságukról.
Olaf Scholznak azonban aligha sikerült ilyen benyomást tennie amerikai kollégájára, Joe Bidenre, illetve az adminisztrációra. Biden ezen a találkozón is nyilvánvalóvá tette, hogy ha minden kötél szakad, Oroszországra további, súlyos gazdasági szankciók bevetésével szeretne hatni.
Ezek egyike különösképpen Németországot érinti. Az amerikaiaknál az Északi Áramlat 2 gázvezeték használatba vétele lenne az Ukrajna elleni esetleges orosz agresszió ára, amihez a különböző pártállású német politikusok különböző elánnal asszisztálnának. A vezeték használatba vételét ellenző Zöldekhez tartozó Baerbock például támogatja ezt a szankciót, Scholz azonban Washingtonban is inkább határozatlannak tűnt az ügyben.
A találkozót követő sajtótájékoztatón Olaf Scholz még az Északi Áramlat 2 nevének említésétől is ódzkodott, s inkább csak Biden szajkózta helyette, hogy a sokmilliárd eurós energiaipari beruházás felrúgásában természetesen a németek is benne lennének, nem csak az amerikaiak.
Az ideologikus orosz- és földgázellenességen túl persze vitatható, hogy Németországnak valóban megérné-e eldobni a viszonylag olcsón és megbízhatóan áramló orosz gázt
Ukrajna sértetlenségének kedvéért.
Az viszont aligha kétséges, hogy a világ egyik legnagyobb sűrítettföldgáz-exportőreként (LNG) számon tartott Egyesült Államoknak éppen kapóra jönne, ha Németországnak új gázszállító partnerek után kellene néznie. Az USA jelenleg nem tartozik Németország négy legnagyobb földgázbeszállítója közé, de ez nem jelenti azt, hogy a hatalmas amerikai energiaipari cégek nem szeretnék, hogy ez megváltozzon.
A német haditengerészet legkorszerűbb tengeralattjáró-osztályába, a 212 A-ba tartozó hajók akár két heten keresztül is képesek üzemszerűen a vízfelszín alatt tartózkodni. Scholz kancellár e tekintetben máris felülmúlta őket, hiszen ennél már lényegesen hosszabb ideje próbál több-kevesebb sikerrel észrevétlen maradni Ukrajna-ügyben. Előbb vagy utóbb azonban fel kell bukkannia, ha azt szeretné, hogy hazáját még komolyan vegyék a nemzetközi színtéren: a jövő heti moszkvai látogatása egy jó alkalom lehet erre.
Forrás: Mandiner