Európa

Németország kínos helyzetbe került

Hirdetés

Németország volt a legnagyobb haditechnikai eszközszállítója Ukrajnának

Megalázónak tűnt a régi német Leopard 1 harckocsik szállítása Ukrajnának – írta Alexander Mercouris brit szakértő egy YouTube-blogon, vette észre a Ria.ru.

„A németek úgy döntöttek, hogy mivel nem tudnak Ukrajnának Leopard 2-eseket szállítani, ezért kivont Leopard 1-eseket szállítanak, majd – ami még megalázóbb volt – kiderült, hogy azok nem voltak túl jó állapotban, hatalmas mennyiségű munkát kellett elvégezni, hogy vamennyire használható állapotba hozzák őket” – mondta.

A szakértő szerint a közelmúltig az európai országok közül Németország volt a legnagyobb haditechnikai eszközszállítója Ukrajnának. Ugyanakkor a német hadsereg messze nincs a legjobb állapotban: többszörös felszereléshiánnyal küzdenek – magyarázta.

„Nincs sok Leopard 2 harckocsi, amelyet Németország szállíthatna Ukrajnának. Egész Európát be kellett járniuk, hogy több tankot találjanak, és ennek eredményeként Ukrajna különböző országok tankjait kapta, és ezek a modellek mind különbözőek voltak, és néha – ha jól tudom – még csak nem is teljesen kompatibilisek egymással” – összegezte Mercouris.

Hirdetés

Szeptemberben a német kormány honlapja azt közölte, hogy Németország további 22 Leopard 1A5 harckocsit szállított Ukrajnának egy Dániával közös projekt keretében, valamint három Gepard önjáró légvédelmi rendszert.

Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!