Site icon Mai Világ

Németország meggondolta magát: jelentős fegyverszállítmányt küld Ukrajnába

Hirdetés
Németország ezer páncéltörő és 500 Stinger-rakétát küld Ukrajnába – jelentette be szombaton a német kancellár. Olaf Scholznak a korábbi német állásponttal ellentétes döntést illető indoklása szerint az orosz invázió fordulópontot jelentett.

„Kötelességünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak érdekében, hogy segítsünk Ukrajnát megvédeni Putyin megszálló hadseregétől” – fogalmazott Scholz. A Deutsche Welle tudósítása szerint ezután Steffen Hebestreit kormányszóvivő közölte: a lehető leghamarabb leszállítják a fegyvereket Kijevnek.

A The Guardian beszámolója szerint Németország régóta nem exportál fegyvereket háborús övezetekbe, a szombati döntés előtt azonban már engedélyt adott Hollandiának arra, hogy az ország 400, német gyártmányú vállról indítható páncéltörő rakétát küldjön Ukrajnának.

A Reuters pedig felidézte, hogy azoknak az országoknak, amelyek német fegyvereket akarnak más államokba, először Berlin jóváhagyását kell kérniük.

Németország január végén, miközben már több NATO-tagország is fegyverekkel segítette Ukrajnát, még azon az állásponton volt, hogy semmiképpen nem szállít fegyvert Ukrajnának az Oroszországgal fennálló feszültség idején – de tábori kórházat igen. Akkor Christine Lambrecht német védelmi miniszter és Olaf Scholz német kancellár is hangsúlyozta: Berlin konfliktusövezetbe nem szállít gyilkos fegyvert.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version