Site icon Mai Világ

Nő a feszültség: milliók követelik a Brexit leállítását

Hirdetés

Több mint kétmillióan írták alá péntek hajnalig azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető folyamat leállítását követeli.

A brit kormány eközben megkezdte a cselekvési tervek aktiválásának előkészítését, amelyeket a megállapodás nélküli Brexit esetére dolgoztak ki a szaktárcák már hónapokkal ezelőtt.

A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról szóló értesítést, és Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.

Az 50. cikk értelmében az uniós tagság megszűnik a kilépési megállapodás hatályba lépésével, illetve megállapodás hiányában a kilépési szándék hivatalos bejelentése után két évvel. Theresa May miniszterelnök 2017. március 29-én értesítette az EU-t az 50. cikkely aktiválásáról, így a brit kilépés határideje jövő péntek, függetlenül attól, hogy addig elfogadja-e a parlament a Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért, a londoni alsóház által azonban kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást. Az aktiválási értesítés visszavonását követelő online petíciót péntek hajnalig több mint 2,2 millióan írták alá. Az aláírások száma egyetlen nap alatt csaknem másfél millióval gyarapodott, mivel csütörtök délelőtt még 700 ezer környékén járt.

A parlament petíciós bizottságának kimutatása szerint egyes időszakokban az aláírások száma percenként kétezerrel nőtt; ez rekord a hivatalos petíciós kezdeményezések történetében. A petíciós honlap az óriási forgalom nyomása alatt többször is elérhetetlenné vált. A legtöbb aláírás a nagyvárosok – London, Bristol, Edinburgh, Manchester, Oxford, Cambridge, Brighton – választókörzeteiből érkezett. A petíció megfogalmazói szerint a brit kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból „a nép akarata”. Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága Nagy-Britannia további EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról, a bennmaradást pártolók szavazzanak a petíció aláírásával – áll a felhívásban.

Hirdetés

A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír, de a képviselőknek elegendő csak véleményt nyilvánítaniuk a kérdésben, az 50. cikkely aktiválásának visszavonására a petíció önmagában nem kötelezi sem a parlamentet, sem a kormányt.London saját jogán visszavonhatja a cikkely aktiválásáról szóló értesítést.Ez a lépés a Brexit-folyamat végét jelentené.

Theresa May miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs csütörtöki munkanapja után megerősítette azt az álláspontját, hogy nem hajlandó visszavonni az 50. cikkely aktiválásáról szóló értesítést, vagyis nem állítja le a Brexit-folyamatot. A Financial Times című londoni üzleti napilap kormányforrásokból származó, nem cáfolt értesülései szerint May arra a döntésre jutott, hogy kész akár a Brexit-megállapodás érvénybe lépése nélkül is kivezetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból, ha továbbra sem sikerül elfogadtatnia a parlamentben a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást. Erre utalnak azok a bejelentések is, amelyek szerint a brit kormány megkezdte a megállapodás nélküli Brexit esetére kidolgozott készenléti cselekvési tervek aktiválásának előkészítését.

Ennek alapján a brit védelmi minisztérium egyik bunkerszerű, eredetileg nukleáris óvóhelynek szánt műveleti helyiségében hétfőn megkezdi munkáját az a koordinációs testület, amelynek feladata a logisztikai és egyéb segítségnyújtás megszervezése, ha a megállapodás nélküli Brexit hatásai miatt erre szükség lenne. A védelmi miniszter már tavaly decemberben bejelentette, hogy szükség esetén a brit fegyveres erők 3500 tagja lesz készenlétben e feladatok lebonyolítására.

Mindez annak a szélesebb körű készenléti műveleti tervnek a része, amelynek célja a lakossági ellátás folyamatosságának biztosítása gyógyszerekből, élelmiszerekből és egyéb alapvető fontosságú árucikkekből, valamint a határátkelők zökkenőmentes forgalmának fenntartása, arra az esetre, ha megállapodás nélküli Brexit esetén ellátási és forgalmi fennakadásokkal fenyegető helyzet alakulna ki.

A legforgalmasabb brit kikötő, a délkelet-angliai Dover vezérigazgatója, Doug Bannister a BBC rádiónak csütörtök este elmondta: ha megállapodás nélküli kilépés esetén minden átkelő járművet csak kétpercnyi vámvizsgálatnak vetnek alá, az27 kilométeres torlódást okozna a kikötőbe vezető utakon.
A doveri kikötőn évente 2,5 millió kamion és 120 milliárd font (csaknem 44 ezer milliárd forint) értékű áruforgalom áramlik át. Ez a teljes brit árukereskedelem éves értékének 17 százaléka.

Hirdetés

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version