Site icon Mai Világ

Női kvótát vezetne be Spanyolország

Hirdetés

Spanyolországban törvényben fogják biztosítani, hogy „kiegyenlítettebb” legyen a nők és a férfiak aránya a politikai, a közigazgatási és a nagyvállalati vezetői pozíciókban – jelentette ki Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az MTI szerint.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárából lett elnök hű maradt kulturmarxista világnézetéhez, így nem csak a harmadikvilágbeli bevándorlók nagy barátja, de a különböző kvótákat is lelkesen támogatja.

Ha a nők alkotják a társadalom felét, akkor jogosultak a politikai és gazdasági hatalom felére is– indokolta döntését Sánchez a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) tanácskozásán.

Érvelése azért is vicces, mert ezt még ő sem tartotta be. 2019-ben megalakult kormányában ugyanis a 17 miniszterből 11 volt nő, ami a miniszterek 65,7 százaléka. Tehát, a mondás fordítottja nem igaz, miszerint ha a férfiak alkotják a társadalom felét, akkor jogosultak a politikai és gazdasági hatalom felére is.

„Egyenlőség” balliberális módra.

Hirdetés

Az elfogadásra váró törvénytervezet értelmében a kormányban és a törvényhozásban egyenlő arányban vesznek majd részt a nők és a férfiak.

A jelenlegi spanyol kormányban ugyan már 60 százalék a nők aránya, de a parlament mindkét házában még messze elmarad az 50 százaléktól. A tervezett jogszabályban azt is célul tűzik ki, hogy a nők és a férfiak legalább 40-40 százalékban töltsenek be vezető pozíciókat a spanyol társadalomban.

A kvótázás egyébként a kommunizmusban is nagy divat volt, mikor kitalálták, hogy a gyárak és hivatalok élén nincs elég paraszti származású, csak sok képzett értelmiségi, meg „kulák”, ezért állami beavatkozással kell orvosolni a problémát. Az is milyen jól sült el…

magyar jelen

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version