Site icon Mai Világ

Novák Katalin Izraelbe utazott

Hirdetés

Vasárnap reggel Izraelbe utazott Novák Katalin köztársasági elnök, a hivatalos találkozói mellett a Hamász által fogvatartott magyar túszok családtagjaival is találkozni fog – írja a Mandiner az elnökhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

A lap információi szerint Novák Katalin delegációja reggel hét óra körül landolt a tel-avivi repülőtéren. Október 24-én Emmanuel Macron francia elnök utazott az országba, de az elmúlt időszakban többek közt Rishi Sunak brit miniszterelnök, Joe Biden amerikai elnök, Olaf Scholz német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is járt Izraelben.

Jövő héten Novák Katalin Brüsszelbe fog utazni. A köztársasági elnök három napig – november 8. és 10. között – fog a belga fővárosban tartózkodni, mások mellett találkozni fog Fülöp belga királlyal, Alexander De Croo belga kormányfővel, Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is. Az Index brüsszeli források alapján azt írta, „az orosz–ukrán konfliktus, valamint az október 7-én kirobbant izraeli háború miatt több NATO-tagállam vezetője már türelmetlen Magyarországgal szemben, amiért a Magyar Országgyűlés még mindig nem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását” – erről tárgyalhat majd a magyar köztársasági elnök a NATO-főtitkárral.

telex

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version