Nyomozók jártak a Külügyminisztériumban
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) lefoglalta a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külügyminisztériumban – közölte Orbán Anita a Facebook-oldalán. A külügyminiszter fontos előrelépésnek nevezte az akciót abban a nyomozásban, amelyben a NAV megállapításai szerint egy bűnszervezet több mint 3 milliárd forintnyi jogtalan vagyont mosott tisztára a pandémia idején.
A külügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda lefoglalta a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külügyminisztériumban. Orbán Anita mindezt fontos előrelépésnek nevezte.
A lélegeztetőgép-ügyben már javában zajlik a nyomozás, eddig egy férfi és egy nő letartóztatását rendelték el, emellett pedig körözést adtak ki egy férfi ellen.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megállapításai szerint a pandémia idején védőmaszkokkal és lélegeztetőgépekkel kereskedő bűnszervezet több mint 3 milliárd forintnyi jogtalan vagyont mosott tisztára, és mintegy 660 millió forintos adófizetési kötelezettséget került meg.
A nyomozati anyagok rámutatnak, hogy az érintett kör közvetlenül a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) kötött szerződéseket.