Site icon Mai Világ

Nyugati bankokon keresztül fizethette ki Prigozsin a Wagner-zsoldosokat

Hirdetés

A vezető amerikai újság szerint Prigozsin az afrikai hadműveleteket finanszírozta ezen a módon – írta meg a hirado.hu.

A JPMorgan Chase és a HSBC segítségével finanszírozta a Wagner-csoport afrikai hadműveleteit a 2023. augusztus 23-án rejtélyes körülmények között meghalt Jevgenyij Prigozsin orosz hadúr-üzletember – írja a Financial Times. A vezető amerikai újság hozzáteszi: a tranzakciók az érintett pénzintézetek tudta nélkül valósultak meg, a kérdéses utalások öt évvel az ukrajnai háború kitörése előtt, 2017-ben történtek.

A Financial Times által megszerzett dokumentumok szerint egy, a Wagner-csoport érdekeltségébe tartozó szudáni bányászvállalkozás az említett bankokon és New York-i közvetítőbankokon keresztül vásárolt kínai ipari felszereléseket. Az esettel kapcsolatban megszólaltak a pénzintézetek is, a HSBC közleménye szerint nincs tudomásuk hasonló kifizetésekről, ugyanakkor elkötelezettek a „globális pénzügyi rendszer stabilitásának integritása” és a „pénzügyi bűncselekmények elleni küzdelem” mellett. A JP Morgan pedig közölte, nem találtak bizonyítékot az említett tranzakciókkal kapcsolatban.

A Wagner-érdekeltségnek tekintett vállalat a szóban forgó kifizetések idején, vagyis 2017-ben nem állt nemzetközi büntetőintézkedések hatálya alatt, az amerikai szankciós listára csak 2018-ban vették fel.

Magyar Hírlap

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version