Site icon Mai Világ

Olaszország: Conte régen várt jó hírt jelentett be

Hirdetés

Olaszországban negyedére esett vissza a Covid-19 fertőzés miatt intenzív osztályon kezeltek száma a tetőzés időszakához képest, valamint folyamatosan csökken a halottak napi száma a polgári védelmi hatóság vasárnap esti adatai szerint. Giuseppe Conte kormányfő kijelentette, az olaszok készülhetnek a nyaralásra.

A halottak száma 165 volt az egy nappal ezelőtti 194-hez képest. Ezzel a járvány halálos áldozatainak száma elérte a 30 560-t. A halottak száma az utóbbi két napban kétszáz alatt maradt, és csökkenő tendenciát mutat. Az egészségügyi szakértők úgy látják, a halottak napi száma végre elkezdett apadni. Ez az adat csökkent a leglassabban a járványgörbe lefelé ívelésének időszakában.

Az aktív fertőzöttek száma több mint ezerötszázzal csökkent a korábbi több mint háromezerhez képest. A jelenleg aktív betegek száma 83 324-nek felel meg, május elsején még százezer fölött volt a számuk. A kórházban kezeltek száma meghaladja a 13 ezret. Intenzív osztályon már csak 1027 beteg van, egy hónapja napról napra csökken a számuk, és a mostani adat a tetőzés idején intenzíven kezeltek egynegyedének felel meg.

A gyógyultak száma elérte a 105 186-t.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 219 070-t.

Hirdetés
A gócpont Lombardiában 62-re csökkent egy nap alatt a halottak száma a korábbi 85-ről.

Az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma 282 volt, a szombati több mint ötszáz után. A tartományban 81 ezer a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké több mint 14 ezer.

„A számok rohamosan csökkennek, az intenzív osztályok kiürülnek, a vírus távozóban van, gyors tempóban, mi pedig szívesen tessékeljük az ajtóhoz„ – nyilatkozott Guido Silvestri olasz virológus. Más olasz szakértők szerint nem a vírus távozik, hanem az adatok az óvintézkedések eredményességét bizonyítják. Megjegyezték, hogy az első hetekhez képest az olasz egészségügy is gyorsabban reagál, vagyis a betegek már nem érik el a súlyos, intenzív kezelést igénylő állapotot, helyette otthoni karanténban képesek őket ellátni.

A járványban elhunyt olasz orvosok száma 156-ra emelkedett. A fertőzésterjedés olaszországi kiindulópontjaként ismert Lodi kórházában végzett szerológiai vizsgálatokból kiderült, hogy az egészségügyi személyzet húsz százaléka, majdnem négyszáz ember tünetmentesen fertőzödött meg.

Giuseppe Conte római kormányfő a Corriere della Sera napilapnak adott interjúban arról biztosította az olaszokat, hogy a nyári forróságban nem kell szabadságukat majd a „balkonokon tölteni”.

„Olaszország elmehet nyaralni a tengerre, a hegyekbe vagy a művészeti városokba„- mondta. Megjegyezte azonban, hogy nyaralás közben új szabályokat kell követni az óvatosság jegyében. Az idegenforgalmi ágazat adatai szerint márciusban 81 millió turistát veszítettek el.

Liguria tartomány bejelentette, hogy május 18-tól megnyitja a strandokat. A kormány hétfőn egyeztet a tartományokkal a kereskedelem, a vendéglátás, a strandok országos szintű beindításáról.

Hirdetés
Tervben szerepel a július 31-ig érvényes veszélyhelyzet további hat hónappal való meghosszabbítása is.
Forrás: 888
Hirdetés
loading...
Exit mobile version