Európa

Olyasmi történt a Vatikánban, amire még korábban nem volt példa

Hirdetés

Első ízben hozott ítéletet pénzmosás miatt a vatikáni büntetőbíróság – jelentette a Szentszék hivatalos sajtóirodája csütörtökön.

Angelo Proietti építési vállalkozót, aki a pápai állam bankjában (IOR) tartott számláján keresztül mosta tisztára a pénzt, a bíróság két év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá egymillió eurót koboztak el tőle.
Proietti bankszámláját 2014-ben, a nyomozás kezdetekor fagyasztották be, a bírósági döntés pedig csak idén december 17-én született meg, de nem hozták azonnal nyilvánosságra.Proietti 2013-ban keveredett gyanúba, a Szentszék a nyomozásban együttműködött az olasz hatóságokkal. Az építési vállalkozót az olasz rendőrség 2016-ban helyezte házi őrizet alá, csődbűntett gyanújával. Proietti cége több vatikáni beruházásban is részt vett.

A vatikáni sajtóiroda tájékoztatása szerint az ítélet kulcsfontosságú a Szentszéknek a pénzügyi bűnözés ellen folytatott harcában.

Egy évvel ezelőtt, 2017 decemberében az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval)  azért bírálta hivatalosan a Vatikánt, mert egyetlen sikeres bűnvádi eljárást sem folytatott le pénzmosási ügyekben. A Szentszék a pénzügyi átláthatóság érdekében tett lépések keretében 2010-ben kriminalizálta a pénzmosást, miután évtizedekig azzal vádolták az IOR-t, hogy olasz gengszterek, pénzmosók és adócsalók pénzét kezeli.

Forrás: origo

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!