Kultúra

Óriásit fejlesztettek a messengeren – már működik is!

Hirdetés

Elérkezett a várva-várt pillanat, már Magyarországon is végleg törölhetőek a Messenger-üzenetek mindkét fél számára Android és IOS rendszerekben is.

Az üzenet-visszahívó gomb „története” áprilisban indult, ugyanis a Facebook ekkor hozta nyilvánosságra, hogy egy olyan új funkción dolgoznak, amivel törölni lehet majd a meggondolatlanságból, hirtelen felindulásból, dühből elküldött üzeneteinket, úgy, hogy a másik fél se lássa, de mindez majd csak akkor lesz elérhető a nyilvánosság számára, ha megfelelően letesztelték.

Úgy néz ki azonban, hogy ez a pillanat most érkezett el, hiszen már működik a funkció.

A törléshez egész egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy hosszan rákattintunk az elküldött üzenetre, majd az „ Eltávolítás” fül alatt kiválaszthatjuk, hogy csak a mi beszélgetésünkből tűnjön el az üzenet „ Eltávolítás magadnak”, vagy a másik fél se lássa „Eltávolítás mindenkinek”. Azt viszont fontos megemlíteni, hogy az üzeneteket csak a küldés utáni 10 percben tudjuk semmissé tenni, ha kifutunk az időkeretből az elküldött üzenetünk örökre ott marad a beszélgetésben.

A kitörölt üzeneteket azonban továbbra is lehet majd jelenteni úgy, hogy a felhasználókat jelentjük a Facebooknak, így ez az opció nem veszik el.

Hirdetés

Kép: Noizz.hu

Kép: Noizz.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!