Európa

Oroszország nem akar tárgyalni

Hirdetés

Az Oroszország által Ukrajnában kitűzött célokat jelenleg csak katonai eszközökkel lehet elérni – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak. „Számunkra továbbra is a kitűzött célok elérése az abszolút prioritás, és a továbbiakban is ez marad. Ezeket most csak katonai eszközökkel lehet elérni” – mondta. A szóvivő szerint a Kreml nem látja az előfeltételeit annak, hogy az ukrajnai helyzet békés mederbe terelődjön.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője, akit hétfőn fogadott Vlagyimir Putyin elnök, a találkozón azt hangoztatta, hogy a csecsenek egyöntetűen támogatják az ukrajnai „különleges hadműveletet”, úgy vélik, hogy annak céljait el kell érni, és készek a győzelemig harcolni. Kadirov arról biztosította Putyint, hogy nem fogja cserbenhagyni őt. Az orosz elnök kijelentette, hogy efelől nincsenek kételyei, és méltatta a csecsen harcosok teljesítményét, akiknek köszönetet mondott. Az RBK című gazdasági lap idézte Kadirov egy korábbi nyilatkozatát, amely szerint az ukrajnai harcokban eddig több mint 21 ezer csecsen vett részt, akik több mint 9 ezren voltak egyszerre a fronton.

Apti Alaudinov vezérőrnagy, az Ahmat csecsenföldi különleges egység parancsnoka, a luhanszki „népi milícia” 2. hadtestének parancsnokhelyettese a Pervij Kanal tévécsatornán hétfőn azt mondta, hogy az ukrán hadsereg csapatösszevonást hajtott végre Bahmut körzetében, és kísérletet tett a város felmentésére.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka közben arról számolt be, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport rohamosztagai több irányból támadják Bahmutot, igyekeznek áttörni az ukrán védelmen a város központjáig, ugyanakkor jelentős veszteségeket szenvednek. Hangsúlyozta, hogy az ukrán erők folytatják a város védelmét, tüzérségi tűzzel, harckocsikkal és egyéb fegyverekkel visszavernek minden ellenséges kísérletet. Volodimir Zelenszkij a közösségi oldalain közzétett legutóbbi nyilatkozatában kiemelte, hogy kevesebb, mint egy hét alatt Bahmut környékén több mint 1100 orosz katona vesztette életét a harcokban, 1500 sebesült meg, és több mint tíz orosz lőszerraktár égett le.

Vitalij Kim, a dél-ukrajnai Mikolajiv megye kormányzója arról adott hírt a Telegramon, hogy reggel az orosz erők tüzet nyitottak a régió egyik településére, aminek következtében egy férfi és egy nő életét vesztette egy összeomlott ház alatt, hétéves gyermeküket pedig sérülésekkel kórházba szállították. Rajta kívül még két felnőtt szenvedett sérüléseket. Az Ukrenerho áramszolgáltató vállalat hétfői közleményében azt írta, hogy a múlt csütörtöki nagyszabású orosz rakétatámadás miatt a nyugat-ukrajnai Zsitomir és a keleti országrészben lévő Harkiv városok lakóinak egy része még mindig áram nélkül van. Zsitomir és Harkiv megyékben ezért hálózati korlátozások vannak érvényben. Miután az orosz hadsereg március 9-én hevesen ágyúzta Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyéket, ezekben a régiókban továbbra is rendkívüli leállások vannak érvényben. A javítócsapatok mindent megtesznek a stabil áramellátás mielőbbi helyreállítása érdekében, de a munkálatok időt vesznek igénybe – jegyezte meg az Ukrenerho.

Hirdetés

Az ukrán vezérkar hétfői helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt nap folyamán mintegy 710 orosz katona halt meg, velük együtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége megközelítette a 160 ezret. Az ukrán katonák megsemmisítettek egyebek mellett még nyolc orosz harckocsit és 16 tüzérségi rendszert.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve mintegy 440 főben nevezte meg az ukrán fegyveres erők emberveszteségét, akik közül nagyjából 190 katona a Donyeck környékén folytatott harcokban esett el. A megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között nevezett meg egyebek között egy Osza-AKM légvédelmi rakétát és három harckocsit. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást. A donyecki régióban lévő Volnovahát HIMARS-csapások érték, amelyek következtében két fiatal nő életét vesztette. Donyeckben az 58. általános iskola két alkalmazottja sérüléseket szenvedett. Az oroszországi Belgorod megyében a légvédelem négy ukrán rakétát lőtt le hétfőn. Vjacseszlav Gladkov, a régió kormányzója közölte, hogy a belövések következtében egy nő megsebesült.

Forrás:

MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!