Site icon Mai Világ

Oroszországban a helyzet súlyos – Putyin figyelmeztet

Hirdetés

Oroszországban a helyzet súlyos, de a megelőző intézkedéseknek köszönhetően sikerült lefékezni a koronavírus-járvány terjedését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin arra figyelmeztetett, hogy a járvány csak lelassult, de nem tetőzött.

„Mindent el kell követni a csúcs lesimítása és az úgynevezett platón való áthaladás lerövidítése érdekében, amikor a legtöbb új fertőzést észlelik” – mondta az MTI beszámolója szerint.

A jövő hétig minden régióban készültségbe kell helyezni az összes, a koronavírus-fertőzöttek kezelésére alkalmas pótágyat, felkészülve az összes lehetséges forgatókönyv bevezetésére.

Amíg március elején még csak 1,2 millió arcmaszk készült Oroszországban, addig a hónap végére a kapacitás 3,5 millióra, majd 7,5 millióra fog felfutni. Az elnök szerint az ország élő szervezetek fertőtlenítésére használt szerekből önellátó.

Hirdetés

Oroszország – amellett, hogy miután a védekezéshez szükséges eszközöket szállított az Egyesült Államokba és Olaszországba – a lélegeztetőgépek gyártásához szükséges nyomás- és légáramérzékelőket szerzett be ezekben az országokban.

„Ez nem egyszerűen egykapus játék, nem egyirányú utca” – mondta.

A koronavírus elleni vakcinával, amikor elkészül, elsősorban az orvosokat és az ápolókat kell majd beoltani.

Oroszországban az ismertté vált fertőzések száma 4268-cal 47 121-re, a halálozásoké 44-gyel 405-re, a gyógyulásoké pedig 155-tel 3446-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint. Egy nappal korábban 6060 volt az újonnan azonosított fertőzöttek számának országos növekménye.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version