A 444.hu az egyetlen „magyar” „híroldal”, ami felkerült az orosz külügyminisztérium ma kiadott tiltólistájára.
Június 25-étől ugyanis 81 európai hírszolgáltató elérését korlátozta Oroszország, amelyeket országonként fel is sorolnak a minisztériumi honlapon. Néhány szerkesztőség összeurópai médiumként került a listára.
Azt írják a közleményükben, hogy mindez válasz az Európai Unió Tanácsa által május 17-én hozott döntésre, amely megtiltja három orosz média, a RIA Novosztyi, az Izvesztyia Médiainformációs Központ és a Rosszijszkaja Gazeta „minden műsorszórási tevékenységét”, és amely szintén ma, június 25-én lép hatályba.
Ezért tesz – Lavrov külügyminisztériuma szerint – ellenintézkedéseket az Oroszországi Föderáció olyan médiaszolgáltatókkal szemben, amelyek „rendszeresen terjesztenek hamis információkat a különleges katonai művelet menetéről”.
„Az orosz fél többször és különböző szinteken figyelmeztetett, hogy a hazai újságírók politikailag motivált üldözése és az orosz médiák indokolatlan betiltása az EU területén nem marad válasz nélkül. Ennek ellenére Brüsszelben és a blokközpontú országok fővárosaiban az eszkaláció útját választották, egy újabb illegitim tiltással Moszkvát arra kényszerítve, hogy tükröző és arányos ellenintézkedéseket hozzon. Az ilyen események alakulásáért kizárólag az Európai Unió vezetése és az ezt a döntést támogató országok felelnek. Abban az esetben, ha az orosz médiával szembeni korlátozásokat feloldják, az orosz fél szintén felülvizsgálja döntését az említett médiaoperátorokra vonatkozóan” – írja az orosz külügyminisztérium közleménye.
Ez pedig az érintett 81 hírszolgáltató listája, az oroszok által jelzett kategóriákkal.
Ausztria
1. Állami televízió- és rádiótársaság „ORF” (orf.at);
2. Médiacsoport „Osterreich” (oe24.at);
Belgium
3. Magazin „Le Vif” (levif.be);
4. Magazin „Knack” (knack.be);
Bulgária
5. Hírportál „Mediapool” (Mediapool.bg);
6. Újság „24 Chasa” (24chasa.bg);
Magyarország
7. „Hírportál” 444.hu;
Németország
8. Magazin „Der Spiegel” (spiegel.de);
9. Újság „Die Zeit” (zeit.de);
10. Újság „Frankfurter Allgemeine Zeitung” (faz.net);
Görögország
11. Görög Rádió és Televízió ERT (ert.gr, ertnews.gr);
12. Médiacsoport „Skai” (skai.gr);
13. Televíziós csatorna „Mega” (Megatv.com);
14. Újság „Proto Thema” (protothema.gr);
Dánia
15. Napilap „Berlingske” (berlingske.dk);
16. Kiadó „Information” (information.dk);
Írország
17. Nemzeti televízió- és rádiótársaság „RTE” (rte.ie);
18. Újság „The Irish Times” (irishtimes.com);
19. Újság „The Irish Independent” (independent.ie);
Spanyolország
20. Újság „El Mundo” (elmundo.es);
21. Újság „El Pais” (elpais.com);
22. Hírügynökség „EFE” (efe.com);
23. Spanyol Állami Televízió „Televisión Española” (rtve.es);
Olaszország
24. Országos televíziós csatorna „LA7” (la7.it);
25. Újság „La Stampa” (lastampa.it);
26. Újság „La Repubblica” (repubblica.it);
27. Televíziós társaság „RAI” (rai.it, rainews.it);
Ciprus
28. Újság „Politis” (politis.com.cy);
29. Hírportál „Cyprus Times” (cyprustimes.com);
30. Újság „Cyprus Mail” (cyprus-mail.com);
Lettország
31. Televíziós csatorna „Latvian Television” Lett Rádió 4 (lsm.lv);
32. Hírportál apollo.lv;
33. Internetes televíziós csatorna tvnet.lv;
34. Kiadó „Diena” (diena.lv);
Litvánia
35. Hírportál „LRT” (lrt.lt);
36. Hírportál „15min.lt” (15min.lt);
37. Hírportál „lrytas.lt” (lrytas.lt);
Málta
38. Központi állami televíziós csatorna „Television Malta” TVM (tvmnews.mt);
39. Újság „Times of Malta” (timesofmalta.com);
40. Újság „The Malta Independent” (independent.com.mt);
41. Újság „Malta Today” (maltatoday.com.mt);
Hollandia
42. Televízió- és rádiótársaság „Nos” (nos.nl);
43. Újság „Nrc” (nrc.nl);
44. Újság „Algemeen Dagblad” (ad.nl);
Lengyelország
45. Televíziós csatorna „Belsat” (belsat.eu, belsat.pl);
46. Magazin „Новая Польша” (novayapolsha.eu, novayapolsha.com novayapolsha.pl);
Portugália
47. Televíziós csatorna „RTP Internacional” (rtp.pt);
48. Újság „Publico” (publico.pt);
49. Újság „Expresso” (expresso.pt);
50. Hír- és elemző projekt „Observador” (observador.pt);
Románia
51. Televíziós csatorna „Pro TV International” (műholdak: „Eutelsat 16A -16 EST” és „Astra 5B – 31,5 EST”; weboldalak: stirileprotv.ro, protv.ro);
52. Televíziós csatorna „Digi24” (műhold: „Eutelsat 16A – 16EST”; weboldal: digi24.ro);
53. Televíziós csatorna „B1TV” (műhold: „Astra 5B – 31,5 EST”; weboldal: b1tv.ro);
Szlovákia
54. Újság „SME” (sme.sk);
55. Internetes kiadás „Dennik N” (dennikn.sk);
Szlovénia
56. Internetes kiadás „Nova24” (Nova24.si, Nova24tv.si);
57. Internetes kiadás „Demokracija” (Demokracija.si, Demokracija.eu);
Finnország
58. Újság „Ilta-Sanomat” (is.fi);
59. Újság „Iltalehti” (iltalehti.fi);
60. Újság „Helsingin Sanomat” (hs.fi);
61. Televízió- és rádiótársaság „Yleisradio” (yle.fi);
Franciaország
62. Televíziós csatorna „LCI” (tf1info.fr);
63. Újság „Le Monde” (lemonde.fr);
64. Újság „La Croix” (la-croix.com);
65. Újság „Liberation” (liberation.fr);
66. Magazin „Lexpress” (lexpress.fr);
67. Rádiótársaság „Radio France” (radiofrance.fr);
68. Hírügynökség „Agence France-Presse” (afp.com, afpforum.com);
69. Televíziós csatorna „CNews” (cnews.fr);
70. Televíziós társaság „Arte” (arte.tv);
Csehország
71. Televíziós csatorna „Ceska Televize” (ceskatelevize.cz);
72. Hírportál „Seznam Zpravy” (seznamzpravy.cz);
Svédország
73. Televízió- és rádiótársaság „SVT” (svt.se);
74. Rádiótársaság „Sveriges Radio” (sverigesradio.se);
Észtország
75. Hírportál propastop.org;
76. Nemzeti televízió- és rádiótársaság „ERR” (err.ee);
77. Médiatermék „Delfi” (delfi.ee);
Összeurópai médiumok
78. Agence Europe (agenceurope.eu);
79. Politico (www.politico.eu, www.politico.com);
80. Műholdcsomag „Svoboda Satellite Package”;
81. Internetes kiadás „Euobserver” (Euobserver.com).