Site icon Mai Világ

Itt van Oroszország nagy bejelentése

Hirdetés

Oroszország nem látja szükségét annak, hogy az ukrajnai válságot a Nyugat által preferált, úgynevezett „Zelenszkij-békeformula” alapján oldják meg, mivel ez átverés – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szputnyik, a Govorit Moszkva és a Komszomolszkaja Pravda rádióállomásoknak adott interjújában.

„Részt vettünk az ENSZ Biztonsági Tanácsának Palesztinával foglalkozó ülésén New Yorkban januárban. Nagyon régóta ismerem Ignazio Cassis svájci külügyminisztert, korábban elnök volt” – mondta Lavrov. „Ignazio Cassis is elment az ENSZ BT ülésére, és négyszemközti találkozót kért. A találkozó nem volt titok, mivel le is fényképeztek bennünket – mondta.

Cassis elmondta, hogy „az ukrán békeformulával kapcsolatos rendszeres találkozók eredményeként arra a következtetésre jutottak, hogy ez Oroszország nélkül értelmetlen.

Lavrov szerint három dologra van szüksége Zelenszkijnek és a Nyugatnak, nevezetesen Oroszország kapitulációjára és visszavonulására az 1991-es határokhoz, az orosz vezetés elleni eljárásra és a teljes körű jóvátételre. Továbbá Lavrov azt olvasta ki a sorok között, hogy további elvárás: „hogy Oroszországot kötelezzék a fegyverzete korlátozására” – mondta az orosz külügyminiszter.

A Nyugat most akarja, hogy „finomhangoljuk és csiszoljuk ezt a „Zelenszkij-formulát” – értelmetlen kifejezések hozzáadásával, hogy „a biztonsági érdekeket egyformán figyelembe kell venni”, a lényeg ugyanaz marad. Nem ez a helyes út” – zárta mondandóját az orosz külügyminiszter – írja a TASS.

Hirdetés

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version