Összeomlás előtt az EU vezető hatalmának kormánya?
Bár Olaf Scholz kormányának vezető ereje, az SPD első helyen végzett a párt fő bástyájának számító Brandenburg tartományban a vasárnapi választáson, két koalíciós partnere, a Zöldek és a liberális FDP nem jutott be a helyi parlamentbe, utóbbi még az 1 százalékot sem érte el. Miközben úgy tűnt, Scholz 2025-ös kancellárjelölti reményei nem foszlottak szét, koalíciós partnerei körében pánik tört ki. A Zöldek teljes vezetése szerdán bejelentette lemondását, az FDP egyes politikusai pedig a kormánykoalícióból való kilépést fontolgatják. Vajon fönnmarad-e Scholz kormánya a 2025. szeptember 28-án esedékes általános választásokig, vagy ki tudnak még tartani a következő egy évben?
A 2021-es Bundestag-választásokon a német Zöldek a német újraegyesítés óta legjobb eredményüket érték el 14,7 százalékos támogatottsággal, sőt egy ideig úgy tűnt, akár zöldpárti kancellárja is lehet Németországnak Annalena Baerbock személyében (ő jelenleg külügyminiszter). Végül aztán Olaf Scholz és a szociáldemokrata SPD győzött, amely a Zöldekkel és a liberális FDP-vel együtt többséget szerzett a Bundestagban, és koalíciót kötöttek, amelyet a pártok színei alapján közlekedésilámpa-koalíció (Ampelkoalition) néven emlegetnek.
A koalíció pártjai azonban az elmúlt három évben folyamatosan vesztettek népszerűségükből, olyannyira, hogy a felmérések szerint az FDP már tartósan az 5 százalékos küszöb alá került, a Zöldek pedig 10 százalék körüli támogatottságot tudhatnak maguk mögött.
Jól látszik ez az idei év választásain: a június 9-i európai parlamenti választásokon, a szeptember 1-jei türingiai és szászországi, illetve a szeptember 21-i brandenburgi tartományi választáson.
A három keletnémet tartomány választásai különösen fájdalmasan érintették a koalíció pártjait. Türingiában és Szászországban az SPD 10 százalék alatti eredményt ért el, és Brandenburgban is csak azért győzött szűken a szélsőjobboldali Alternatíva Németországgal (AfD) párttal szemben, mert ez a tartomány a párt egyik fő bástyája, az SPD-s miniszterelnök, Dietmar Woidke pedig nagyon népszerű. A Zöldek viszont sem Türingiában, sem Brandenburgban nem jutottak be a tartományi parlamentbe, és Szászországban is csak éppen hogy, az FDP pedig mindhárom választáson 1 százalék körüli eredményt ért el.
A Zöldek vezetése szerdán levonta a konzekvenciákat a fájdalmas választási eredményekből. Ricarda Lang und Omid Nouripour, a párt társelnökei bejelentették lemondásukat, hozzátéve, hogy a november közepén esedékes pártkongresszusig a teljes elnökség távozik, és nem is jelöltetik magukat újra.
A vasárnapi brandenburgi választási eredmény arról tanúskodik, hogy pártunk egy évtizede a legsúlyosabb válságban van
– mondta el a közös sajtótájékoztatón Nouripour.
Hozzátette:
Új kezdetre van szükség.
Tartományi választások a volt NDK területén
Bár a Berlint körülölelő kelet-németországi Brandenburg tartomány lakossága mindössze 2,5 millió fő, ami eltörpül a 82 milliós Németország összlakosságához képest, a vasárnap tartott választás mégis jelentős országos folyamatokat indított be.
A 16 szövetségi tartományból (Land) álló Németországban a tartományi választásoknak elsősorban helyi jelentősége van, de a szövetségi választásokhoz közeledve ezeknek a fontossága is nő. Bár a jövő év szeptember 28-án esedékes Bundestag-választások előtti utolsó tartományi voksolás a tartományi jogú városban, Hamburgban lesz március 2-án, nagyvárosról lévén szó ez inkább egy önkormányzati választáshoz hasonló szavazás. Így az általános választások előtti utolsó nagyobb megmérettetések a szeptember 1-jén Szászországban és Türingiában, illetve a szeptember 21-én Brandenburgban lezajlott választások voltak.
A pártok tartományi választásokon elért eredményei nagyon különbözők lehetnek, mint a pártok országos támogatottsága, így ezek korántsem kezelhetők nagy mintás közvélemény-kutatásként a Bundestag-választásokra vonatkozóan. Különösen a volt NDK területén fekvő tartományokra igaz ez, ahol nagyon más dinamikák működnek, mint az újraegyesítés előtt Nyugat-Németországnak nevezett területen.
A keletnémet tartományokban a hagyományos pártok általában gyengébben szerepelnek, míg a politikai paletta szélein lévő pártok sokkal jobban, mint országos átlaguk.
A volt NDK területén sokáig az egykori keletnémet állampártból létrejött Baloldal párt (Die Linke) nagyon népszerű volt, Türingia tartományban miniszterelnököt is adott, miközben a nyugatnémet tartományokban sok helyen még a helyi parlamentekbe sem jutott be. Bár a Baloldal már az egykor fő bázisát jelentő területeken is kispárttá zsugorodik, egykori frakcióvezetője és legnépszerűbb politikusa, Sahra Wagenknecht az év elején új pártot gründolt Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW) néven, amely mindhárom mostani tartományi választáson a harmadik helyet szerezte meg.
A BSW üstökösszerű felemelkedése mellett a másik sikertörténet a 2013-ban alapított AfD-é, amely a 2015-ös migránsválságtól kezdve a bevándorlásellenességet tette meg egyik fő témájává.
Az AfD különösen a volt NDK területén tör előre, jól rezonálva a keletnémet választók érzületeire, amit jól mutat, hogy Türingiában elsők, Szászországban és Brandenburgban pedig másodikok lettek,
de utóbbiakban sem sokon múlott a győzelmük.
Eközben a hagyományos, mérsékelt pártok egyre nagyobb küzdelmet vívnak, hogy megőrizzék pozíciójukat a keletnémet tartományokban, de mint látható, a két kisebbik kormánypárt lényegében eltűnőben van ezeken a területeken. Jellemző, hogy minél jobban tör előre az AfD, a mérsékelt szavazók úgy mennek el egyre inkább a taktikai szavazás irányába: ennek Szászországban és Türingiában a CDU, Brandenburgban az SPD volt a nyertese.
A brandenburgi választás
Brandenburg a keletnémet tartományok közül speciálisnak számít abból a szempontból, hogy itt az SPD hagyományosan nagyon erős: az 1990-es német újraegyesítés óta minden választáson első helyen végeztek. A brandenburgi győzelem tehát szinte előírás volt Olaf Scholz pártja számára, míg egy AfD utáni második hely beláthatatlan folyamatokat indíthatott volna el a pártban és az egész országos kormánykoalícióban.
Míg Scholz népszerűségi indexe mélyponton van, a Brandenburgot 2013 óta vezető szociáldemokrata Dietmar Woidke nagyon népszerű helyben. Az Infratest Dimap felmérése szerint egy közvetlen miniszterelnök-választás esetén a lakosság 50 százaléka szavazott volna Woidkére, ehhez képest az SPD végül 30,9 százalékot szerzett.
A közvélemény-kutatások nagy része következetesen az AfD-t mérte az első helyre (igaz, többnyire hibahatáron belül), így a szociáldemokraták kisebb csodaként élhették meg győzelmüket. A mérsékelt sikerben több tényező is szerepet játszott, de ezeket a párt valószínűleg nem tenné a kirakatba:
- Dietmar Woidke személyes népszerűsége, amit megfejelt azzal, hogy azzal „fenyegette meg” a választókat, ha nem az SPD győz, ő nem vállal szerepet a következő kormányban.
- Olaf Scholz és az országos politika kizárása a választási kampányból: Woidke tudatosan törekedett arra, hogy a népszerűtlen kancellárt távol tartsa a brandenburgi kampánytól (Scholz nem is szólalhatott fel helyi kampánygyűlésen), illetve hangsúlyozta, hogy Brandenburgban teljesen máshogy kezelik az ügyeket, mint Berlinben.
- Taktikai szavazás: az AfD győzelmét nem kívánók a legesélyesebb mérsékelt erőre szavaztak, ami az SPD volt. (Egy felmérés szerint az SPD-szavazók háromnegyede is ilyen megfontolásból szavazhatott.) A Zöldek és az FDP nagyon rossz eredménye részben ennek is betudható, ugyanakkor a CDU-ból is sokan szavazhattak át, különösen miután Szászország népszerű konzervatív miniszterelnöke, Michael Kretschmer azt mondta, fontos lenne, hogy a tartomány legerősebb politikai ereje egy demokratikus párt legyen. Ez burkolt támogatása volt Woidkének és pártjának, Kretschmer kapott is erős kritikákat a pártjából. Friedrich Merz, a CDU elnöke, illetve a CSU-val közös kancellárjelöltje szerint a szászországi vezető „jelentősen ártott” a történelmi kudarcot elszenvedett CDU eredményének. (A Németország vezetésére pályázó párt 1949 óta tartományi választásokon harmadik legrosszabb eredményét érte el, Brandenburgban 1990 óta a legrosszabb eredményét.) Kretschmer gesztusa ugyanakkor a hála kifejezése is lehetett, a három héttel korábbi szászországi CDU-győzelem ugyanis jórészt szintén annak volt betudható, hogy sok mérsékelt szavazó a konzervatívokra szavazott mint az AfD-vel szemben legesélyesebb erőre. (A szászországi CDU-szavazók 52, a türingiaiak 55 százaléka mondta azt, hogy AfD-ellenes protestszavazatot adott le.)
Tanulságos megnézni, miként alakult az SPD, illetve az AfD szavazataránya a különböző választói csoportokban. A szociáldemokraták győzelmüket részben a nőknek köszönhetik, ugyanis 33 százalékuk szavazott az SPD-re, míg az AfD-re csak 24 százalékuk. A férfiaknál viszont 35 százalék szavazott a szélsőjobboldali pártra, az SPD-re pedig 29 százaléknyian. Az AfD országos támogatottságában is megfigyelhető, hogy elsősorban a férfiak körében erős, így Németországban egy látványos, nemek közötti szakadék is kialakult a pártpreferenciákban.
Generációs tekintetben is jelentős különbségek mutatkoznak. 16 és 59 éves kor között az AfD előzte az SPD-t (Brandenburgban 16 éves kortól kezdődik a választójog), 60 évtől viszont jelentős törés van: az idősebbek körében egyértelműen az SPD győzött. Brutális a különbség a 70 év feletti korosztályban: az SPD itt 49 százalékot szerzett, míg az AfD csak 17-et. Ehhez képest a 25 és 34 év közöttiek körében a radikális párt volt a legnépszerűbb 33 százalékkal, míg a szociáldemokraták 20 százalékot értek el.
A képzettséget illetően is jelentős különbségek vannak: az AfD az alapfokú végzettségűek körében 37, a középfokú végzettségűeknél 36 százalékot szerzett, míg a felsőfokú képesítéssel rendelkezőknél mindössze 21 százalékot ért el. Az SPD támogatottsága képzettség szempontjából kiegyenlítettebb: 28 és 34 százalék között mozog.
Koalíciós feszültségek a választás után
Olaf számára nagy megkönnyebbülés volt a győzelem, ugyanis ha az SPD második lett volna az AfD mögött a szociáldemokraták első számú bázisában, könnyen lehet, hogy a kancellár bukta volna a 2025-ös kancellárjelöltséget, amire már korábban bejelentkezett. A népszerűtlen kormányfő már pártja egyes tagjai számára is teher, és inkább a széles körben kedvelt védelmi minisztert, Boris Pistoriust látnák szívesen a kancellárjelölti szerepben.
Ám Scholzra most nem elsősorban saját pártjából leselkedik veszély – a párt egyik társelnöke, Lars Klingbeil a választás után nyilvánosan beállt mögé –, hanem koalíciós partnerei részéről. Hogy a Zöldek vezetésének lemondása hogyan fogja érinteni a koalíciót, egyelőre nem látszik,az FDP részéről azonban erős lázadás látszik kibontakozni.
Bár a volt NDK területe soha nem volt igazán a nyugatos, progresszív és erősen nagytőkebarát párt terepe – a brandenburgi parlamentbe például eddig mindössze kétszer, 1990-ben és 2009-ben jutott be –, a mostani eredmények így is lesújtók a liberálisok számára. Christian Lindner FDP-elnök és pénzügyminiszter pártja gyenge eredményéért nem magát a pártot és kampányát, hanem a körülményeket okolta, és a szövetségi kormánykoalíció problémái felé igyekezett terelni a közbeszédet. Szerinte a koalíciónak „új dinamikára” van szüksége, az elkövetkező hónapokat pedig a „döntések őszének” nevezte. Lindner elmondta, a koalíció léte azon múlik, meg tudja-e állítani a menedékkérők beáramlását, ösztönözni tudja-e gazdasági növekedést, és meg tud-e egyezni a jövő évi költségvetésben.
Határidőt is kijelölt: a legfontosabb döntéseket december 21-ig meg kell hozni.
Az FDP más vezető politikusai még ennyire sem voltak megengedőek. Wolfgang Kubicki például, a párt első elnökhelyettese, egyben a Bundestag egyik alelnöke három hónap helyett csak három hetet adott: szerinte ennyi idő alatt kellene fordulatot elérni a gazdaság- illetve a bevándorláspolitikában, és ha ez nem sikerül, nincs értelme a koalícióban maradni.
Nem hiszem, hogy ez a koalíció a jelenlegi teljesítménye alapján megéri a karácsonyt– utalt Kubicki Lindner határidejére.
A liberálisok bajorországi első embere, Martin Hagen még tovább ment: a koalícióból való azonnali kilépésre szólította fel a pártvezetést. Matthias Nölke pedig, aki tavaly szavazást indított a párttagok körében a koalícióból való kilépésre, most újra megszavaztatná a kérdésről a tagságot. Tavaly éppen hogy győztek a maradást akarók, de egy mostani szavazáson könnyen lehet, hogy a kilépéspártiak kerülnének többségbe.
A Scholz-féle koalíción belül különösen a Zöldek és az FDP között dúlnak nagy harcok. Egyrészt nagy különbség van a szigorú fiskális politikát és a nagyvállalatokat támogató környezetet szorgalmazó FDP, illetve a nagyvonalú szociálpolitika mellett kiálló és kapitalizmus-kritikus Zöldek gazdaság- és társadalompolitikája között. Másrészt a Zöldek egyes értékbeli, kulturális kérdésekben sokkal liberálisabbak, mint maguk a liberálisok, akik például a bevándorlás ügyében kifejezetten jobboldali álláspontot foglalnak el. Míg a Zöldek az Angela Merkel volt kancellár révén elhíresült „Willkommenskultur”-politika folytatói, az FDP már magáévá tette a „merkeltelenített” CDU/CSU elképzelését, mely szerint a szárazföldi határoknál vissza kellene fordítani az összes menedékkérőt, a dublini rendszer szerint ugyanis nekik más EU-s tagállamokban kell magukat regisztráltatni.
Az SPD, mint sok kérdésben, ebben is a két kisebb koalíciós partnere között áll. Különösen az augusztusi solingeni, három halálos áldozatot követelő késeléses terrortámadás után a szociáldemokraták is szigorúbb migrációs politikát kezdtek el folytatni, így például elindulhatott az első gép Afganisztánba, amely kitoloncolt menedékkérőket szállított. Olaf Scholz a múlt héten Üzbegisztánban járt, ahol migrációs megállapodást kötött, amelyben feltételezések szerint abban is megállapodtak az üzbég féllel, hogy Üzbegisztán közvetíthet a német kormány és az Afganisztánt uraló tálibok között a kitoloncolásokat illetően, ugyanis Berlin és Kabul között nincs közvetlen diplomáciai kapcsolat. (Németország nem ismeri el a tálib kormányt, az első visszatoloncolás Katar közvetítésével valósult meg.)
A migráció kérdésében Scholznak nemcsak koalíciós partnerei között, hanem saját pártján belül is egyensúlyoznia kell. Az SPD több mint 200 tagja a héten nyílt levelet tett közzé, melyben bírálják a Scholz-kormány szigorodó bevándorláspolitikáját, mondván az nem felel meg a párt által vallott értékeknek. A levélírók azt is kritizálták, hogy új intézkedésként Németország újra határellenőrzéseket vezetett be a schengeni határoknál a migrációs nyomás enyhítése céljából.
Hiába aratott hát győzelmet Olaf Scholz és az SPD a brandenburgi választáson, könnyen lehet, hogy éppen ez a választás lesz az, amely a koalíció széteséséhez vezet. Utóbbi bekövetkezése persze még korántsem biztos, de az látható, hogy egyre többekben merül fel ez a lehetőség. Az viszont kétségtelen, hogy forró ősz elé néz a Scholz vezette kormánykoalíció.
Forrás: portfolio.hu
