Site icon Mai Világ

Osztrák belügyminiszter: „Felül kell vizsgálnunk az uniós menekültügyi szabályozásokat”

Hirdetés

Herbert Kickl osztrák belügyminiszter szerint az európai migrációs politikát is meg kell reformálni ahhoz, hogy az osztrák embereket megvédhessék.

Csütörtökön  Ausztriát ismét egy brutális gyilkosság rázta meg. Dornbirn városában egy 34 éves török férfi halálra késelt egy ügyintézőt, aki a menekültügyi hivatalban dolgozott. A férfit korábban kiutasították Ausztriából, ráadásul számos bűncselekmény írható a számlájára. 2018-ban illegálisan, embercsempészek segítségével újra Ausztriába ment, ahol 2019 januárjában menedékkérelmet adott be. A török férfi a gyilkosság napján többször is járt a hivatalban, kérelmét is ott nyújtotta be korábban.

Ausztriában most az a legfontosabb téma, hogy egyáltalán hogyan juthatott vissza a férfi az országba, és hogy adhatott be kérelmet úgy, hogy korábban kiutasították. Az ügyben vezető politikusok, így a belügyminiszter, Herbert Kickl is megszólalt. Természetesen kifejezte részvétét és megdöbbenését az esettel kapcsolatban, majd elmondta:

„a történtek megkövetelik az egész menekültpolitika átgondolását, és európai és nemzetközi kontextusban is vizsgálni kell a migrációs politikát.”

Kickl szerint észszerű szabályozásokra van szükség Ausztria polgárainak megvédéséhez – osztrák és európai szinten egyaránt.

„Felül kell vizsgálnunk az uniós menekültügyi szabályozásokat” – tette hozzá az osztrák belügyminiszter.

Hirdetés

Heinz-Christian Strache alkancellár egyetértett Kickl szavaival, és megerősítette:

„ha az ilyen életveszélyes helyzeteket a jelenlegi törvények nem tudják megelőzni, akkor a törvényeket módosítani kell.”

Ausztriában brutálisan kezdődött a 2019-es év: a fenti eset mellett legalább hat olyan gyilkosság történt, amit migránsok követtek el, zömében késelésekről van szó, az áldozatok többsége nő. Az országban az ÖVP-FPÖ kormánykoalíciónak hála ugyan szigorúan szabályozzák a bevándorlást, ám több EU-s jogszabály miatt a további szigorítások már komolyabb nehézségekbe ütköznek.

 

https://maivilag.com/2019/02/betelt-a-pohar-az-osztrakoknal-a-sztarsportolo-kimondta-eleg-volt/

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version