Site icon Mai Világ

Özönlenek Szíriából – két nap alatt 25 ezer menekült jött

Hirdetés

Legkevesebb 25 ezer ember menekült az utóbbi két napban a szíriai kormányerők offenzívája elől a török határhoz a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb tartományból – írta vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség a Szíriai Intervenciós Koordináció nevű helyi civil szervezetre hivatkozva.

Muhammad Hallaj, a szervezet elnöke azt mondta, hogy miután a légitámadások és a szárazföldi összecsapások folyamatosak a térségben, a menekülők pontos számát nem ismerik, de legkevesebb 25 ezerre becsülik.

A hírügynökség beszámolója szerint a tartomány déli felében található Maarrat-en-Numán városban és környékén hagyták el legtöbben otthonaikat.

Az érintetteknek sürgősen menedékre, sátrakra, takarókra és ágyakra van szüksége – hívta fel a figyelmet az Anadolu.

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön azt közölte, hogy akkor éppen 50 ezer ember tartott Idlíben belül a török határ felé.

Hirdetés

Hallaj arról is beszélt, hogy november eleje óta 205 ezer ember kelt útra az északnyugat-szíriai tartományban. A damaszkuszi kormányerők és orosz szövetségeseik kórházakra, iskolákra és mecsetekre is csapást mérnek, hogy így akadályozzák a civilek későbbi hazatérését.

A török állami hírügynökség rámutatott: a földönfutóvá vált emberek a dél-törökországi Hatay tartomány Szíriával határos, Reyhanli körzetével szemben fekvő atmei, kahi, Deyr Hassan-i és Kefer Lusin-i táborokban, az idlíbi olajfaligetekben, valamint északabbra, a török ellenőrzés alatt álló Afrín, Azáz, el-Báb és Dzserablúsz városok alkotta sávban húzzák meg magukat.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű Szíriai Arab Hadsereg és a vele szövetséges orosz csapatok április végén indítottak offenzívát Hama és Idlíb tartományban a lázadók ellen. Az előbbi tartományt már csaknem teljes egészében el is foglalták a kormányerők, az elmúlt hetekben, napokban azonban ismét Idlíbben fokozódtak a hadműveletek.

Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista gyűjtőszervezet tartja uralma alatt. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ága volt.

Törökország a szíriai polgárháborúban nem a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerőket, hanem a mérsékelt ellenzéki milíciákat támogatja.

Hirdetés

Forrás: MTI

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version