Európa

Pánik a DK-ban: eszement dolgot talált ki Gyurcsány

Hirdetés

A Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetője egy mozgósító kampány részeként 36 óra alatt akarja felkeresni mind a 19 magyar megyét.

Dobrev Klára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kampánykörúton részt vesz a DK EP-listájának második és harmadik helyezettje, Molnár Csaba és Rónai Sándor is. Az országjárást csütörtök reggel kezdik és péntek délután fejezik be. Hozzátette, a kampány során eddig elsősorban nagyobb városokat látogattak meg, ezért most inkább kisebb településeket akarnak felkeresni. Az 1300 kilométeresre tervezett országjárást Felcsúton fogják zárni, hogy onnan érkezzenek a DK hivatalos, budapesti kampányzáró rendezvényére.

Azt is elmondta, hogy csak úgy tudnak minden megyét felkeresni, ha minden helyszínen csak egy szimbolikus „kézfogásra vagy egy ölelésre” állnak meg.   

A más témában feltett kérdésekre Rónai Sándor, a DK szóvivője felelt. A politikust kérdezték Heinz-Christian Strache lemondani kényszerült osztrák alkancellárról, aki egy 2017-es felvétel szerint a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek.

Rónai Sándor azt mondta: a volt alkancellárról kiderült, hogy tisztességtelen módszerekkel, „Orbán Viktorhoz hasonlóan egy médiabirodalmat szeretne kiépíteni”. Ebben olyan emberek segítségére számított, akik nem Európa erősebbé tételére, hanem Európa szétverésére szerződtek. „Elkeserítő, hogy egy politikus, aki az emberek szolgálatára szerződött, ezeket az embereket szeretné nap mint nap hazug propagandával befolyásolni ” – tette hozzá.

Hirdetés

Kérdezték arról a sajtóinformációról is, hogy a DK EP-képviselőjelöltjének, Czeglédy Csabának több külföldi bankban is lehet széfje. Rónai Sándor a többször is megismételt kérdésekre minden esetben azt felelte, hogy Czeglédy Csaba számtalan pert nyert a kormánypropaganda ellen és újabbakat nyerhet, amennyiben továbbra is valótlanságokat állítanak róla.

A szóvivő véleményét arról is kikérték, hogy a Kövér László házelnök melegekre tett kijelentései miatt tartott múlt heti tüntetésen néhány demonstráló trágár feliratú molinót tartott fel. Rónai Sándor leszögezte, hogy ez a DK stílusától nagyon távol áll. Egyúttal azonban azt mondta, hogy az az ember nem méltó a közéleti méltóságra, aki „kötéllel fenyegeti a vele egyet nem értők szavazókat” illetve választók sokaságát titulálja másodrendűnek.

Újabb, az őszi önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre azt felelte, a DK-nak az a célja, hogy Czeglédy Csaba és a hozzá hasonló politikusok az ellenzék közös jelöltjeiként megmutassák, hogy a Fideszt le lehet győzni.

A politikust szembesítették azzal, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, 2006-ban, még miniszterelnökként, az öszödi beszédként elhíresült hangfelvételen trágár szavakat használt. A szóvivő úgy fogalmazott: aki trágár kifejezéseket használ, az azokkal még nem vonja kétségbe mások emberi jogait és „nem fenyeget halállal választókat”.

Forrás: atv.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!