Site icon Mai Világ

Párizsban külön bevándorló Pride is lesz

Hirdetés

És egy rasszista, kirekesztő is…

Párizs június 26-án ad ismét otthont a már évek óta megrendezett Pride genderfelvonulásnak, amelyet a kezdetektől az Inter-LGBT nevű csoport szervez meg. Egy héttel korábban azonban már egy másik Pride-felvonulást is rendeznek, mégpedig a bevándorló-Pride-ot, amelyet több más szélsőbaloldali LMBT-szervezet rendez meg közösen.

Utóbbiak – a szélsőbaloldali szervezők – ugyanis kifogásolják, hogy évről évre az Inter-LGBT genderfelvonulása nem megfelelően sokszínű, tehát rasszista, s ennek okául azt jelölték meg, hogy az Inter-LGBT csoportban regisztrált tagok többsége fehérbőrű.

Az első szélsőbaloldali, bevándorló-Pride dátumául pedig azért választották a szervezők a június 20-át, mert a világ ezen a napon emlékezik meg menekültjeiről és más, a hazájuktól és gyökereiktől elszakított csoportokról.

A JÚNIUS 20-I ELLENFELVONULÁSON EZÉRT A SZERVEZŐK CÉLJA AZ, HOGY LÁTHATÓVÁ TEGYÉK A SZÍNESBŐRŰ LMBTQ-TÁRSADALMAT IS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ AFRO-KARIBI HOMOSZEXUÁLISOKRA, LESZBIKUSOKRA, BISZEXUÁLISOKRA, TRANSZSZEXUÁLISOKRA ÉS NEM-BINÁRIS EMBEREKRE.

Hirdetés

A szélsőbaloldali Pride szervezői nemcsak a diverzitás hiányát kifogásolják a genderfelvonulásával kapcsolatban, hanem bírálják a rendezvény zenei repertoárját is, amely a kritikát megfogalmazók szerint nem eléggé ritmikus. A szélsőbaloldali aktivisták kifogásolják azt is, hogy Párizs „hagyományos” Pride-felvonulására a szervezők beengedik a „kapitalista nagyvállalatok”, mint például az Air France LMBTQ tagjait is, sőt a francia rendőrség és csendőrség tagjait is.

A szélsőbaloldali, bevándorló-Pride szervezői azonban „nem akarnak vegyülni a nemzeti rendőrség tagjaival, mivel azok jelenléte nem egyeztethető össze a felvonulásnak az illegális migránsokkal kapcsolatos állásfoglalásába”. Elítélik azt is, hogy az Inter-LMBT soha nem emelt szót az iszlamofóbia ellen sem, ha már a migránsok mellett nem állt ki.

Forrás:elemi.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version