Site icon Mai Világ

Halálos fenyegetések miatt stresszel London főpolgármestere

Hirdetés

London főpolgármestere saját bevallása szerint poszttraumás stressz szindrómában szenved.

London polgármesterekén rendszeresen kap halálos fenyegetéseket katasztrófák és terrortámadások után, ezek pedig komoly mentális trauma – mondta Guardiannek Sadiq Khan, a brit főváros vezetője, akinek konzervatív zsidó kihívója lehet a legközelebbi választáson.

A politikus az állapotára a poszttraumás stressz zavar (PTSD) egy „halmozott” típusaként hivatkozott.

Hozzátette viszont, hogy nem hasonlítja a menekültek vagy a hasonló tapasztalatokkal szembesült emberek által elszenvedett PTSD-hez.

Elmondta, hogy a legtöbb támadás Twitteren érte, miután Donald Trump, még amerikai elnökként kritizálta a városvezetését. A fenyegetések miatt elmondása szerint olyan szintű biztonsági szolgálatot biztosítanak a számára, mint a miniszterelnöknek.

Annak ellenére, hogy erről a brit média egyik legjelentősebb lapjának beszélt, úgy fogalmazott „nem szeretném, ha az emberek sajnálnának engem”. Hozzátéve, hogy

Hirdetés
„ha meg ez azt jelenti, hogy egy »hópihe« vagyok, akkor legyen, nem?

A mentális egészség törékeny , ha nem törődnek vele. Nekem meg nem kéne félnem attól, hogy beszéljek erről” – fogalmazott.

Forrás: Mandiner

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version