Európa

Harcias üzenet Brüsszelből – De pénz még mindig megy Moszkvába

Hirdetés

Továbbra sincs egyetértés az uniós tagállamok között az orosz energia jövőjéről egy esetleges ukrán-orosz fegyverszünet esetén. Miközben az Európai Unió hivatalos célja, hogy két éven belül teljesen függetlenedjen az orosz energiaforrásoktól, jelenleg továbbra is az egyik legnagyobb felvevőpiaca az orosz cseppfolyósított földgáznak (LNG) – írja a Politico.

Belgium energiaügyi minisztere, Mathieu Bihet „illuzórikusnak” nevezte azt a feltételezést, hogy Európa a közeljövőben ismét támaszkodhatna az orosz energiaforrásokra. Ugyanakkor Belgium – Franciaországgal és Spanyolországgal együtt – továbbra is jelentős mennyiségű orosz LNG-t importál az Európai Unióban.

Téves azt hinni, hogy egyik napról a másikra visszatérhetünk a régi kerékvágásba Oroszországgal, mintha mi sem történt volna– fogalmazott Bihet első nemzetközi interjújában, melyet a Politico-nak adott. Kifejtette, hogy az erről szóló vita „intellektuálisan érdekes, de teljesen irreális”.

2025 januárja óta Belgium 1,1 millió tonna orosz LNG-t importált a zeebrugge-i kikötőn keresztül. A Kpler piackutató cég szerint ez az egyik legnagyobb volumen az Európai Unióban. Az EU ugyan márciusban megtiltotta az orosz LNG újraexportját harmadik országok felé, de általános importtilalom továbbra sem létezik.

Bihet támogatja az orosz gáz fokozatos kivezetését, de hangsúlyozta, hogy az csak egységes, uniós szintű megközelítés mellett lehet elfogadható:

Hirdetés

Nem fogok leckéket osztani a szomszédjaimnak– utalt ezzel többek között Franciaország energiapiaci álláspontjára.

Spanyolország nyíltan támogatja az uniós szintű LNG-importtilalmat, míg Franciaország óvatosan közelít a kérdéshez. Marc Ferracci energiaügyi miniszter korábban kijelentette, hogy Franciaország nem tervezi megváltoztatni jelenlegi álláspontját. Olaszország viszont jelezte, hogy nyitott lehet a jövőbeni orosz import visszahozatalára. Ez is jelzi, hogy az uniós tagállamok között továbbra sincs konszenzus ebben a kérdésben.

Eközben egy energetikai háttéralku is körvonalazódik az ukrán-orosz béketárgyalások keretében. Donald Trump és Vlagyimir Putyin állítólag egy olyan megállapodásról egyeztetnének, amely újra lehetővé tenné az orosz energiaforrások visszatérését az európai piacra. Ez a kezdeményezés azonban nincs összhangban az Európai Unió célkitűzésével, amely szerint 2027-ig minden orosz fosszilis energiahordozót ki kell vezetni. A terv eredetileg az idei év első negyedévében nyilvánosságra került volna, de a legújabb hírek szerint ez legkorábban május elején történhet meg.

Belgium eközben nemcsak az orosz energia háttérbe szorításában kíván szerepet vállalni, hanem az atomenergia felélesztésében is.

Öt éve még szitokszó volt az atomenergia. Akkoriban én egy múltidéző alaknak számítottam – ma megfordult a széljárás– mondta Bihet, akit a belga sajtó „Atomic Boy” (magyarul: „Atom fiú”) néven is emleget.

Hirdetés

Bihet célja, hogy eltöröljék a 2003-ban elfogadott törvényt, amely tiltotta új reaktorok építését, valamint meghosszabbítsák a jelenlegi két működő atomerőmű élettartamát. Ezen túlmenően akár kétszeresére is növelnék Belgium nukleáris kapacitását. Az ország már csatlakozott is ahhoz a Franciaország által vezetett pro-nukleáris uniós szövetséghez, amely 2050-re 50 százalékkal kívánja növelni az atomenergia arányát Európában.

Belgiumnak olcsó, bőséges és nem karbonintenzív energiára van szüksége ahhoz, hogy újraiparosítsuk a régiókat– tette hozzá a miniszter, utalva szülővidékére, a kelet-belgiumi Liège környékére.

Bihet szerint itt az ideje, hogy az Európai Bizottság is komolyabban vegye az atomenergiát:

Miért ne lehetne külön alap az atomenergia számára?– vetette fel, hozzátéve:

Európának egyértelműen össze kell fognia az atomenergiában. Helyet kell kapnia az iparpolitikai projektünkben.

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: Portfolio/KH

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!