Európa

Podoljak szerint Ukrajna készen áll a béketárgyalásokra

Hirdetés

Ukrajna valóban készen áll a béketárgyalásokra Oroszországgal, de csakis tisztességes feltételek mellett, Ukrajna rovására hozott kompromisszumok nélkül, és a nemzetközi joggal összhangban – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója szerdán az ukrán 24-es tévécsatornának adott interjújában.

„Ukrajna többször is hangsúlyozta: igazságos béke csak akkor lehetséges, ha betartják a nemzetközi jog alapelveit”– mutatott rá a tisztségviselő.

Podoljak szerint a világ abban az illúzióban él, hogy képes tárgyalóasztalhoz ültetni Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Kifejtette, hogy Oroszország, miután nem érte el a kívánt győzelmet Ukrajna felett, most mindent megtesz, hogy megváltoztassa ennek a háborúnak a fogalomrendszerét, és megalázza az Amerikai Egyesült Államokat.

„A Kreml most azt próbálja demonstrálni, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag feladta a harcot, nem segíti Ukrajnát, és az erőszak nyomása alatt beleegyezett az orosz dominanciába. És ami a legfontosabb, az Egyesült Államok ezt még mindig nem veszi észre”– jegyezte meg.

A tanácsadó rámutatott: Oroszország a háború befejezését egyféleképpen veszi fontolóra: tekintélyelvű monopóliumának korlátlan ideig tartó fenntartása mellett. Ez azonban csakis akkor lehetséges, ha nem vonulnak ki (az oroszok) Ukrajna területéről – érvelt.

Hirdetés

Azt, hogy felmérések alapján az ukránok 44 százaléka bízik Donald Trump megválasztott amerikai elnökben, Podoljak azzal magyarázta: a közel három éve háborúzó ukránok instabil pszichés, érzelmi állapotban vannak, Trump pedig látszólag egyszerű megoldást kínál a háború befejezésére.

Ukrajna valóban készen áll a tárgyalásokra Oroszországgal, de nem szabad egyszerű megoldásra számítani. Ukrajna tisztességes feltételeket, jogi kereteket, Oroszország agresszorként való elismerését fogja követelni a nemzetközi jog alapján”– fejtette ki. Szerinte van azonban remény arra, hogy Trump megérti azokat a játékszabályokat, amelyeket a Kreml próbál rákényszeríteni.

„Megérti, hogy nemcsak Ukrajna a tét, hanem a globális dominancia és saját elnöki tekintélye is” – mondta.

A tanácsadó kijelentette, hogy „Bassár el-Aszad szíriai elnök szégyenteljes szökése hazájából és az orosz csapatok menekülése Szíriából ismét bebizonyította a Putyin-rezsim törékenységét, és nem létező befolyásának fedezeti hiányát”.

Podoljak szavai szerint a Kreml maga köré gyűjti a „bukott diktátorokat”, és emlékeztetett arra, hogy Aszad előtt Viktor Janukovics menesztett ukrán elnök menekült Moszkvába még 2014-ben. Megjegyezte, hogy hasonló sors várhat Venezuela, Irán és más országok vezetőire is. Putyinnak és belső körének azonban szerinte egyetlen ország sem ad menedéket Oroszország háborús veresége után, még Észak-Korea és Kína is el fog határolódni tőle.

Hirdetés

A tanácsadó felhívta a figyelmet arra, hogy Moszkvával szemben keményebb retorikával kell fellépni, valamint szigorúbb diplomáciai korlátozásokkal, Oroszország nemzetközi intézményekben való tagságának felfüggesztésével, és olyan szankciókkal, amelyek közel állnak a kereskedelmi embargóhoz. Ezen felül sürgette, hogy a partnerek minden szükséges fegyvert a kívánt mennyiségben és korlátozások nélkül adjanak oda Ukrajnának.

Forrás: MTI

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!