Site icon Mai Világ

Porosenko már nem a magyarok életének megkeserítésével van elfoglalva

Hirdetés

Romlott a koronavírussal megfertőződött Petro Porosenko volt ukrajnai elnök állapota szerdára.

A politikust kétoldali tüdőgyulladással kórházban kezelik, vére pedig besűrűsödött, így nem tudnak az orvosok egyelőre mintát sem venni belőle elemzéshez, hogy kövessék betegségének lefolyását – közölte felesége, Marina Porosenko egy szerdai tévéműsorban.

Porosenkóról – aki 2014-2019 között volt államfő és jelenleg az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője – szeptember 29-én derült ki, hogy megfertőződött, és október 3-án került kórházba.

Közben változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, az elmúlt napon már újabb rekordként 4753-mal 239 337-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 77 újabb halálos áldozattal 4597-re. Eddig 105 970-en gyógyultak meg, viszont már 128 770 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy egyre nő a kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma, szerdán meghaladta a 18 ezret.

Elmondta, hogy a járvány kitörése óta 132 egészségügyi alkalmazott halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe. Andrij Alekszandrin epidemiológus egy szerda reggeli tévéműsorban azt prognosztizálta, hogy novemberre Ukrajnában elérheti az újonnan megbetegedettek napi száma a 12 ezret.

Hirdetés

Forrás: kuruc

Hirdetés
loading...
Exit mobile version