Világ

Putyin: a demokráciát nem lehet erőltetni, ha szükség van rá, kialakul magától

Hirdetés

Nem elfogadható az, ha egyes országok erőszakkal próbálnak demokráciát vinni más országokba – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Keleti Gazdasági Fórum konferenciáján a TASZSZ orosz hírügynökség riportja szerint.

„Ha egy országnak demokráciára van szüksége, magától kialakítja ezt és nincs szükség arra, hogy erőszakkal kialakítsák” – mondta az orosz államfő.

Putyin elnök ezt elsősorban a nyugati országok afganisztáni kudarcával kapcsolatosan mondta. Az Egyesült Államokat és szövetségeseit azokhoz a katolikus papokhoz hasonlította, akik néhány évszázaddal ezelőtt oktatással, tudománnyal és orvoslással próbálták terjeszteni a katolicizmust Kínában, de a végcéljuk akkor is egy „szellemi gyarmatosítás” volt – fogalmazott Putyin.

„Ez most nem a szellemi és gazdasági gyarmatosításról szól, hanem a befolyás megőrzéséről, melyet a demokratikus elvek terjesztésének köntösébe bújtatnak” – mondta Putyin elnök.

Hozzátette: ellentétben az amerikai csapatkivonást, a szovjet csapatkivonás (1989-ben Afganisztánból) legalább „rendesen meg volt szervezve” és a hátrahagyott rezsim „több évig” kitartott.

Hirdetés

Forrás: portfolio

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!