Site icon Mai Világ

Putyin ma újra Erdogannal tárgyalt telefonon

Hirdetés

Recep Tayyip Erdogan török elnök az ukrán gabona exportját biztosító kereskedelmi folyosó más árukkal való kibővítéséről beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel — közölte vasárnap a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága.

A közlemény szerint Erdogan a beszélgetés során azt mondta: a gabonafolyosó keretében hozzáláthatnak ahhoz a munkához, amely más élelmiszerek, majd fokozatosan más áruk exportját tenné lehetővé.

A KÉT VEZETŐ EMELLETT ENERGIAÜGYI KÉRDÉSEKRŐL, A KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOKRÓL, VALAMINT REGIONÁLIS ÜGYEKRŐL, KÖZTÜK A TERRORIZMUS ELLENI HARCRÓL IS EGYEZTETETT.

Utóbbival kapcsolatban Erdogan a 2019 októberében Szocsiban aláírt török-orosz tűzszüneti megállapodás fontosságára emlékeztette orosz hivatali kollégáját, amelynek értelmében a török-szíriai határ szíriai oldalát 30 kilométeres sávban meg kell „tisztítani” az Ankara által terroristának tekintett észak-szíriai kurd milíciáktól. A török államfő hangsúlyozta, hogy országa továbbra is célpontja a kurd fegyveresek terrortámadásainak.

Törökország november 20-án légicsapássorozatot indított az északkelet-szíriai kurd hadállások ellen. Később Erdogan többször hangoztatta, hogy Ankara „a megfelelő pillanatban” újabb szárazföldi hadműveletet indíthat a régióban. A fenyegető offenzíva tükrében Oroszország csapatokat küldött Tell-Rifát város térségébe, amelyet kurd erők ellenőriznek.

Hirdetés
Forrás:
MTI, nyitókép illusztráció
Hirdetés
loading...
Exit mobile version