Európa

Putyin legújabb „provokációja” megkongatta a vészharangot a Baltikumban

Hirdetés

Mindössze néhány nappal azután, hogy lecsillapodtak a kedélyek a Kreml legutóbbi, balti-tengeri határok újrarajzolásával kapcsolatos fenyegetése után, Oroszország újabb „provokációt” követett el.

Mindössze egy nap telt el azóta, hogy a Kreml védelmi minisztériuma felfüggesztette a balti-tengeri határok újrarajzolásával kapcsolatos fenyegetését, az orosz határőrök máris több mint 20 bóját távolítottak el a Narva folyóról – az észt-orosz határ mentén húzódó vízi útvonalról. Az uniós vezetők mind elítélték a lépést, mint egyértelmű orosz provokációt. „Ez a határincidens Oroszország hibrid akciójának a részét képezi” – fogalmazott Josep Borrell a Politico szerint.

„Az Európai Unió magyarázatot vár Oroszországtól azzal kapcsolatban, hogy miért távolította el a bójákat, illetve felszólítja azok azonnali visszaszolgáltatására is” – tette hozzá. Oroszország még nem kommentálta nyilvánosan a legújabb akcióját.

A portál megjegyzi, mióta Putyin 2022-ben „lerohanta” Ukrajnát, azóta különböző eszközökkel igyekszik félelmet kelteni több szomszédjában is. Észtország és Oroszország minden tavasszal bójákat helyez ki a Narva folyóra, hogy megjelölje a határokat, fogalmazott Eerik Purgel észt határőr.

Mivel a folyómeder rendszeresen változik, a két országnak évente felül kell vizsgálni a kihelyezett határjelölők helyzetét. Oroszország azonban az utóbbi időben többször is kifejezte, hogy nem ért egyet a határok jelenlegi helyzetével. A legutóbbi incidenst követően Észtország bekérette az orosz nagykövetet is. Idén május 13-án helyezték ki a bólyákat, Oroszország azonban ezek felét már eltüntette.

Hirdetés

 

atv

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!