Vlagyimir Putyin januárban mindenkit meggyőzött arról, hogy elnöki ciklusa lejárta, azaz 2024 után inkább a háttérből fogja ellenőrzése alatt tartani az ország politikai stratégiáját, ám úgy tűnik, végül más megoldást választott. A szakértők csak találgatják, miért, és hogy kikkel fog szembe kerülni emiatt.
Ami Oroszországban az alkotmányreform címén történik, az még a viharos történelmű országban is példátlan – állítja Alekszander Baunov, a Moscow Timeson megjelent publicisztikájában. Vlagyimir Putyin államfő ki tudja hányadszor ismét meglepte a politikai szakértőket és a közvéleményt.
Amikor január 15-én bejelentette, hogy átalakítja kormányát és alkotmányreformot kezdeményez, akkor mindenki azt gondolta, hogy jelenlegi elnöki ciklusának végén, 2024-ben egy lépéssel hátrébb akar lépni a hatalomból, és a háttérből akarja folytatni országa irányítását. Más szóval úgy látszott, hogy megkezdődhet egy átmenet a putyini Oroszországot követő időszakra.
Aztán március 10-én megjelent a Duma színe előtt, hogy elmondjon egy formális beszédet az törvényhozás teendőiről, ám ehelyett kiderült, hogy az alkotmánymódosítást egy sajátos trükkel felhasználják arra, hogy akár 2036-ig Oroszország államfője maradhasson. Valentyina Tyereskova a világ első nő űrhajósa, aki ma parlamenti képviselő azt javasolta, hogy az új alkotmány elfogadásával induljon nulláról az elnöki ciklusok számlálója. Így ha – pontosabban miután Putyin ezt akarja: amikor – az alkotmányreform életbe lép, Putyin eddigi ciklusai eltörlődnek, és 2024-ben, illetve 2030-ban is indulhat az államfői tisztségért.
Putyin határozottan elutasítja, hogy megváltozzon az a szabály, miszerint bárki maximum két egymást követő elnöki periódusban láthatja el az államfői tisztséget. Ha az előbbi trükkel kapcsolatban kérdezik, azt mondja: forduljanak az alkotmánybírósághoz. Mivel azonban senki sem gondolja, hogy ez a testület szembemenne vele, nyilvánvaló, hogy újra megválasztatja magát 2024-ben, ha úgy akarja.
Nem kétséges, hogy újraválasztásához meglesz a kellő számú szavazat – akárcsak az áprilisra tervezett népszavazáson az alkotmányreform elfogadásához szükséges szavazat. Végül is már Borisz Jelcin idején sem arról szóltak az elnökválasztások, hogy az emberek jelöltek közül választanak, hanem arról, hogy a regnáló elnök mintegy ünnepélyesen felhatalmazást kap a folytatásra.
Mindennek tükrében utólag az a kérdés: miért hitette el a széles közönség, hogy Putyin fokozatos visszavonulását készíti elő. A magyarázat leginkább a „hátha mégis úgy lehetne” tényezőben keresendő (az angolok úgy mondják: wishful thinking): az orosz politikai és gazdasági elit kevésbé személyfüggő, európaibb hatalmat szeretne Oroszországban. Talán az elnök is megfontolta, hogy például a államtanács nevű testület vezetését átvéve és az elnökséget átadva kiszemelt utódának beérje az ország stratégiai irányításával, miközben a napi teendőket átadja másoknak. Végül azonban más választ adott a „2024-kérdésre”.
Az orosz történelemben egyedülálló módon az államfő nyíltan bejelentkezett a harmadik egymást követő elnöki ciklusára is, átlépve a kettőre szóló törvényes korlátot. (Tyereskova ezzel kapcsolatos javaslata nyilván előre eltervezett színjáték volt.) Mielőtt ezt meglépte, minden bizonnyal számos lehetőséget mérlegelt. Egyrészt láthatóan isten ajándékának tekinti a hatalmat, hiszen jelentéktelen bürokrataként szerezte meg, mégis sikerült példátlanul hosszú időre stabilan megtartania.
Emellett negatív tapasztalatai lehettek azzal, hogy első két elnöki ciklusa után a harmadikra helyet cserélt Dmitrij Medvegyev miniszterelnökkel. Az ország elitje ezzel négy évre (akkor még csak négyévesek voltak az elnöki ciklusok) kettészakadt. Tarthatott attól is, hogy hiába választja ki különösen gondosan az utódát, idővel elveszítheti felette az ellenőrzést, és a meggyengült, megosztott hatalmat kihasználhatják Oroszország külső ellenfelei.
Végül a fordulat mellett szólhattak az elmúlt hetek eseményei. Az olajár zuhanása az orosz-szaúdi árháború miatt, ami magával rántja a rubelt és a moszkvai tőzsdét is, illetve a koronavírus-járvány olyan helyzetet teremt, amely stabilitásért, a hatalom folyamatosságáért kiált. Ráadásul a járvány miatt be lehet tiltani a tömegrendezvényeket, amelyeken tiltakozhatnának az emberek a putyini hatalom meghosszabbítása ellen.
További kérdés, hogy miért éppen most kezdett bele az államfő az alkotmányos reformba, négy évvel az elnöki ciklus lezárása előtt. A válasz talán abban keresendő, hogy kész helyzet elé akarta állítani saját népét és a nemzetközi politika főszereplőit is azzal kapcsolatban, hogy mi lesz Oroszországban. A Tyereskova-javaslat elfogadása után elkerüli, hogy a következő években béna kacsaként álljon az ország élén, miközben nem kötelezte el magát amellett, hogy 2024-ben újraválasztatja magát.
Putyin maradásának legnagyobb vesztesei a rendszerén belüli „liberálisok”, akik abban bíztak, hogy felülről irányított változások indulnak Oroszországban. Ez azzal kezdődhetett volna, hogy 2024-ben létrejött volna egy, a mostani kvázi egypártrendszernél versengőbb, többszereplős politikai rendszer. A rezsimen belüli „ellenzékiek” az új helyzetben arra a következtetésre juthatnak, hogy több közös érdekük van a valódi ellenzékkel, mint a Kremllel.
Végső soron a putyini éra az új helyzet nyomán két részre osztható. Az első szakaszban Oroszország még egy a jog uralmát valamennyire érvényesítő, európai országnak minősült, az alkotmányos normákat, például az elnöki ciklusokra vonatkozó korlátozást betartották – véli a Moscow Times cikkírója.
Az új Oroszország, amely most formálódik hátat fordít a demokráciának, és a nyíltan antidemokratikus kínai politikai rendszert veszi mintájául. Ez lehetővé teszi az elnöknek, hogy tovább növelje országa távolságát Európától. Ha Oroszország valaha vissza akar térni az európai demokráciamodellhez, akkor a putyini rezsim teljes hagyatékától meg kell majd szabadulnia.
Forrás: napi.hu