Site icon Mai Világ

Putyin nyitott a tárgyalásokra

Hirdetés

Az orosz elnök szerint azonban figyelembe kell venni a „új realitásokat”.

A Reuters beszámolója szerint Vlagyimir Putyin pénteken afrikai vezetőkkel találkozott Moszkvában, majd a tárgyalásokat követő szombati sajtótájékoztatón a háború kapcsán úgy fogalmazott: Kijev volt az, amelyik megtagadta a tárgyalásokat,
a labda teljesen az ő térfelükön van– hangsúlyozta az orosz elnök, aki szerint Oroszország már régóta hangoztatja, hogy nyitott a tárgyalásokra, de ezeknek figyelembe kell venniük a „új realitásokat”.

„Elengedhetetlen, hogy megállapodásra jussanak”

A csúcstalálkozón Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök sürgette Oroszországot, hogy gondolja át a fekete-tengeri gabonamegállapodást, amely – amíg Moszkva a múlt héten el nem utasította annak megújítását – a konfliktus ellenére biztonságos folyosót biztosított Ukrajnának a tengeri kikötőiből történő gabonaexporthoz.

Egyiptom nagy gabonavásárló a fekete-tengeri útvonalon keresztül, és Szíszi a csúcstalálkozón elmondta:
elengedhetetlen, hogy megállapodásra jussanak az alku felújításáról.

Hirdetés

Putyin válaszul azzal érvelt, ahogyan korábban is tette, hogy az emelkedő világpiaci élelmiszerárak a nyugati politika hibáinak következményei, amelyek jóval az ukrajnai háború előtt történtek.

 

(Mandiner)

Hirdetés
loading...
Exit mobile version