Site icon Mai Világ

Putyin súlyos kudarcot szenvedett

Hirdetés

Az orosz polgári repülőgép moszkvai katasztrófája azt jelenti, hogy Oroszországnak le kell mondania egyik legfontosabb ambíciójáról, arról, hogy saját polgári repülőgépeket gyártson.

A tragédia szorosan összefügg azzal, hogy az ország vezetése a Putyin-érában birodalmi státusának visszaszerzésére törekszik.

Egyelőre nem tudjuk, pontosan mi okozta a Seremetyjevói repülőtéren szerencsétlenül járt Szuhoj Szuperjet 100-as (SSJ 100) repülőgép katasztrófáját, amelyben 41 ember vesztette életét, de az biztos, hogy az orosz vezetés birodalomépítési ambíciói összefüggésbe hozhatók a katasztrófával – nyilatkozta Leonid Bershidsky, a Bloomberg publicistája. Az Aeroflot gépe 30 perccel a felszállás után fordult vissza, majd a kemény kényszerleszállás során megsérült és kigyulladt. A gép fele elégett, megölve a hátul ülőket.

Az SSJ 100 az első olyan polgári repülőgép, amelyet a Szovjetunió összeomlása után, önállóan fejlesztett ki Oroszország. A projekt Vlagyimir Putyin vezetői időszakának egyik kirakat üzlete: az elképzelés az volt, hogy a katonai gépek terén gazdag tapasztalatokkal rendelkező Szuhoj tervezőbázisán ki tudnak fejleszteni egy nemzetközi szinten is versenyképes polgári repülőgépet. Ezzel visszaállíthatják a szovjet éra repülőiparának dicsőségét.

A néhai szovjet birodalom légiipara kétmillió embernek adott munkát az 1980-as évek végén és évente 150 polgári repülőgép előállítására volt képes. Az 1990-es évek közepére az ágazat elhalt, részben azért, mert az elszegényedő oroszoknak nem volt pénzük légi utazásokra, részben azért, mert a Boeing és az Airbus elhódította a piacát. Miután Putyin hatalomra került a kormány igyekezett államosítani, ami megmaradt a néhai iparágból, az elnök úgy tekintett a hazai repülőgépgyártás feltámasztására, mint a nemzeti büszkeség ápolásának egyik elemére.

Hirdetés

A Szuhoj 2002-ben a Tupoljev iroda elől szerezte meg az új hazai gép kifejlesztésének lehetőségét, a projekt közvetlen állami támogatást is kapott, emellett az állami tulajdonú bankok nyújtottak hozzá hiteleket. A Boeing konzultánsként vett részt benne, emellett tíz ország negyven vállalata kapcsolódott be beszállítóként.

Az SSJ-re először a mexikói Interjet diszkont-légitársaság adott fel rendelést (a néhai Malév is a lehetséges vevők között szerepelt, a gépet bemutatták a magyar újságíróknak – a szerk.). Egy indonéziai bemutató repülésen azonban 2012 májusában az egyik első gép lezuhant, megölve 37 embert: a potenciális vevők képviselőit, újságírókat és a személyzetet.

A hivatalos közlemény szerint pilótahiba okozta a katasztrófát.

A repülőgép életciklusának igen korai szakaszában bekövetkezett kudarc nyomán elhalt a külföldi érdeklődés és végül az orosz légitársaságok vásároltak SSJ 100-asokat: a 139 használatban lévő gépből 106 az Aeroflotnál repül. Sem a cégek, sem az orosz hatóságok nem publikálnak adatokat a gépről, ám tavaly kiszivárgott információk szerint egy-egy SSJ 100-as havi 109 órát repül, ami nagyjából a harmada egy Boeingének vagy Airbusénak, és kicsit több mint fele a közvetlen versenytársainak számító brazil Embraerek repülési idejének.

A Superjet megbízhatatlannak bizonyult külföldön is. Az említett Interjet kénytelen volt „kannibalizálni” gépei egy részét, mert akadozott a Szuhoj alkatrész-utánpótlása, így szétszedett SSJ 100-asokból javították a használatban lévőket. Az ír Cityjet visszaküldte a lízingcéhez mind a hét orosz gépét. A szlovén Adria Airways váratlanul lemondta 15 darabos SSJ-megrendelését. Így a gyártó már a moszkvai tragédia előtt búcsút mondhatott annak a tervének, hogy 2014-ig 800 gépet ad el, amiből 500 külföldön talál gazdára.

Hirdetés

Az orosz hatóságok ugyan nem rendelték el a Superjetek kivonását a forgalomból a katasztrófa miatt, ám az, hogy egy viszonylag kis számban használt repülőgéptípus gépeiből tíz éven belül kettő zuhan le súlyos emberi tragédiát okozva, aláássa az SSJ 100-as reputációját. Ez akkor is így lesz, ha egyértelműen bebizonyosodik, hogy emberi hiba okozta a bajt.

A Bloomberg publicistája szerint mindezek ellenére nem kell lemondani az orosz polgári repülőgépgyártás feltámasztásáról. Ami a kárt okozta, az a sietség, amivel birodalmi álmokat szövögető Kreml hajtotta a projektet. Oroszországban megvan az a mérnöki tudás és tapasztalat, ami a sikerhez kell. Ez a siker azonban nem mostanában érhető el. Kína hasonló projektet indított, ami komoly versenytárs gépeket eredményezhet a nemzetközi piacon, ám úgy tűnik, ott sem halad zökkenőmentesen a fejlesztés.

Putyin idén sürgette az orosz repülőgépgyártókat, hogy alkossák meg a Tu-160 szuperszonikus stratégiai bombázó polgári változatát. A balsikerű SSJ-projektnek azonban figyelmeztetésként kell szolgálnia: a sietség és a nagy médiafelhajtás még soha nem eredményezett jó repülőgépeket. Az alázatosság, az óvatosság, a türelem és a profizmus az, amely hatékony, de biztonságos gépeket eredményezhet.

Forrás

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version