Site icon Mai Világ

Rendkívüli bejelentést tett a brit miniszterelnök

Hirdetés

Rishi Sunak brit miniszterelnök meglepő módon előrehozott parlamenti választásokat jelentette be júliusra. A szerdai bejelentés lényegében megágyaz a munkáspárti Keir Starmernek, aki megpróbálja átvenni a hatalmat a 14 éve tartó konzervatív vezetésű kormányzás után.

 

Sunak szerdán Downing Street-i rezidenciája előtt jelentette be a választást. A miniszterelnök elmondta, hogy a voksolás kiírását elsősorban gazdasági tényezők motiválták, kijelentve, hogy „a dolgok nem egyszerűek” sok brit számára.

„Nagyon sokan könnyedén elfelejtik, hogy miken mentünk keresztül” – fogalmazott, a Covid-19 járványt és az ukrajnai konfliktust említve a magas brit infláció és a megélhetési költségek emelkedésének az okaként.

Sunak korábban arról nyilatkozott hogy tervei között szerepelt, miszerint az év második felében választásokat tartanak. Brit szakértők akkor úgy gondolták, hogy a szavazásra valószínűleg ősszel kerül sor, miután a következő költségvetésben várható adócsökkentések lendületet adhatnak a gazdaságnak.

A The Guardiannek eljuttatott kormányzati információs források szerint azonban Sunakot meggyőzték, hogy már júliusban tartsák meg a választásokat, mivel az ország gazdasági helyzete valószínűleg nem fog javulni az elkövetkező hónapokban. Korábban szerdán a Nemzeti Statisztikai Hivatal közzétette, hogy az infláció a márciusi 3,2%-ról áprilisban 2,3%-ra csökkent, ami elmaradt a Bank of England 2%-os céljától.

Hirdetés

A konzervatívok 2010 óta vannak hatalmon, Sunak 2022 októbere óta vezeti az országot, amikor is megnyerte a Liz Truss utódjául, a vezetésért kiírt választási versenyt. A Konzervatívok azonban 2021 vége óta a közvélemény-kutatások szerint lemaradtak a Munkáspárt mögött, és e hónap elején 40 év óta a legsúlyosabb helyi választási vereséget szenvedték el.

A szavazáson a konzervatívok 985 tanácsi helyükből 474-et veszítettek, míg a Munkáspárt 186-ot, a Liberális Demokraták pedig 104-et szereztek.

„Úgy gondoljuk, hogy az ország általános választásokért kiált, ezért arra biztatnám a miniszterelnököt, hogy kezdjen hozzá”– mondta Keir Starmer munkáspárti vezető Sunak bejelentése előtt.

NIF

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version