Rendkívüli belpolitikai vihart kavart Trump
Demokrata és republikánus képviselők is az amerikai alkotmány megsértésével vádolják az elnököt az Irán elleni támadás kapcsán
Rendkívüli belpolitikai vihart kavart Washingtonban Donald Trump elnök döntése, amellyel kongresszusi felhatalmazás nélkül rendelt el légicsapásokat Irán három nukleáris létesítménye ellen. A támadást mindkét pártból számos törvényhozó bírálta, az alkotmányosság megkérdőjelezésétől a háborús kockázatokig terjedő érvekkel.
Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata kisebbségi vezetője szerint Trump „megszegte az alkotmányt, mivel nem kapott engedélyt a kongresszustól katonai erő alkalmazására, és kockáztatja, hogy az Egyesült Államokat egy katasztrofális közel-keleti háborúba sodorja”. A demokrata Ro Khanna hasonlóképpen úgy nyilatkozott, hogy az elnök „meghatalmazás nélkül indított támadást Irán ellen”, míg a republikánus Thomas Massie szerint „a lépés minden szempontból alkotmányellenes”.
Marjorie Taylor Greene republikánus képviselő, aki korábban fanatikus „trumpista” volt azt mondta:
„Soha nem hullottak volna bombák Izraelre, ha Netanjahu nem bombázza előbb Iránt.”
Hozzátette: az Egyesült Államoknak nem lenne szabad újabb külföldi háborúba keverednie. Summer Lee demokrata képviselő szerint a bombázás „a háborúhoz, nem a békéhez visz közelebb, és milliók életét sodorja veszélybe”, Trump pedig „ismét átlépte az alkotmányos hatáskörét”.
Bernie Sanders szenátor kijelentette:
„Amit Trump tett, alkotmányellenes. A háború indításának joga kizárólag a kongresszust illeti.”
Ralph Nader képviselő „súlyos alkotmánysértésnek” nevezte az elnöki döntést, figyelmeztetve: ez a lépés amerikai katonák életébe kerülhet, és „a lehető leghatározottabban el kell ítélni”.
Jim McGovern demokrata képviselő egyenesen „őrületnek” minősítette a történteket, amely szerinte katasztrófa felé sodorja az Egyesült Államokat a Közel-Keleten.
Yasmine Ansari kongresszusi képviselő „illegális katonai akciónak” nevezte a bombázást, amely:
„újabb háborúba ránthatja be az országot törvényhozási felhatalmazás vagy politikai elszámoltathatóság nélkül”.
Felszólította a kongresszust, hogy hívjon össze sürgősségi ülést a háborús jogkörök felülvizsgálatára.
Ilhan Omar úgy fogalmazott: a katonai csapások nem hoznak békét, csak további erőszakot és instabilitást szülnek. Bonnie Watson Coleman hozzátette: az Egyesült Államok egy olyan államot támadott meg, amely „semmilyen közvetlen fenyegetést nem jelentett az amerikai népre”.
Az Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa szintén elítélte a támadást, és arra figyelmeztetett, hogy Trump lépése regionális háborúba sodorhatja az Egyesült Államokat.
A New York Times szerint több tanácsadó – a Fehér Házon belül és kívül – is próbálta lebeszélni az elnököt a katonai opcióról, és csak hírszerzési támogatást javasoltak Izrael számára, de Trump ragaszkodott a közvetlen beavatkozáshoz.
A CNN úgy értesült, hogy a kongresszus demokrata hírszerzési bizottsági tagjait nem értesítették előre, míg egyes republikánus képviselők már a támadás előtt tudtak az elnöki döntésről – ez tovább fokozta a feszültséget az amerikai törvényhozásban. A képviselőházban egyre többen követelnek felelősségre vonást az elnök lépése miatt, amely szerintük nemcsak alkotmányellenes, hanem politikailag is veszélyes precedenst teremt.
Magyar Hírlap