Site icon Mai Világ

Rettegnek a német városban: három nap alatt a második robbanás történt

Hirdetés

Robbanás történt Kölnben, és ez a második eset három napon belül. A szerda reggeli támadás célpontja az Ehrenstrasse-n az LFDY ruhaüzlet volt. Két nappal a Hohenzollernringen található Vanity diszkóban történt robbanás után újabb támadás tartja izgalomban Köln városközpontját.  Az első hírek szerint egy ember könnyebben megsérült – írja a Kölner Stadt Anzeiger.

A két robbanás helyszíne mindössze néhány percnyi sétára van egymástól, és mindkét bűncselekményt szinte egy időben követték el. Kérdés, van-e összefüggés az incidensek között? Ki áll mögötte?
A rendőrség szerdán egyértelművé tette, hogy egyelőre nem feltételezhető összefüggés a két eset között. „Még csak a nyomozás elején járunk.” Az ügyészség szóvivője azt mondta, vizsgálják az Észak-Rajna-Vesztfáliában történt több robbanás és a Kölnben történt támadások közötti összefüggést. Lapinformációk szerint a Hollandiában működő, drogüzletben érdekelt Mocro maffia kiterjesztette működését német területre is, és a robbantás bosszú lehet egy droglopás miatt. Az elmúlt hetekben, hónapokban Köln-Mülheimben, Buchheimben és Zündorfban több robbanás történt épületek bejáratai előtt. Ezeket és más düsseldorfi, duisburgi és engelskircheni robbantásokat állítólag a Mocro maffia szervezte meg.

 

Ez a férfi robbanthatott Kölnben – Fotó: kölni rendőrség

Kedd délután a kölni rendőrség fényképeket tett közzé a robbantással gyanúsítható férfiról. Térfigyelő kamera rögzítette a  „Vanity” diszkó bejárata közelében hétfő reggel 5 óra 45 perckor.
A Bildnek a robbanások közelében élő asszony elmondta:

„Hétfőn is robbanásra ébredtünk, ezúttal pedig majdnem kiestünk az ágyból. Amikor kinéztünk az ablakon, láttuk, hogy tűz van. Egy férfi kihúzott dolgokat a boltból. Azt kiabáltuk neki, hogy túl veszélyes. A férjem hívta a tűzoltókat. Elgondolkodtat, mi következik ezután?”

Hirdetés

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
Exit mobile version