Site icon Mai Világ

Román védelmi miniszter: Putyin az országhatárig juthat

Hirdetés

Bár jelenleg úgy tűnik, hogy az ukránok kitartanak, nem jelenthető ki határozottan, hogy az orosz hadsereg nem jut el a román határig – figyelmeztetett Vasile Dîncu védelmi miniszter.

A tárcavezető szerda este annak kapcsán ment bele a lehetséges forgatókönyvek felvázolásába, hogy hat hónapja támadta meg Oroszország Ukrajnát.

Arra a kérdésre, kell-e attól tartanunk, hogy az orosz hadsereg előbb-utóbb eljut a román határhoz és a Duna torkolatához, Dîncu nem adott megnyugtató választ.

„Jelen pillanatban nem mondhatjuk azt, hogy ez a veszély egyáltalán nem létezik” – mondta. Azért hozzátette, hogy az orosz előre nyomulás igencsak lassú, és ha ebben a tempóban halad, idén nem kell ilyesmitől tartani, de a veszély mindenképpen fennáll.

A román illetékesek arra számítanak, és a biztonságpolitikai szakértők is azt mondják, hogy az ukránok képesek kitartani, ezért nem kell arra számítani, hogy az oroszok hamarosan eljutnának a Duna torkolatáig, és elfoglalnák Odesszát is.

Hirdetés

Ám ezt a forgatókönyvet sem lehet határozottan félre söpörni, hiszen amellett, hogy reménykedünk az ukránok kitartásában, meglehet, hogy egyszer csak Oroszország itt lesz a szomszédban.

Vagyis nem kell azonnal csomagolni, vagy orosz nyelvkönyvet vásárolni, de azért nem árt mindenre felkészülni.

Forrás: foter.ro

Hirdetés
loading...
Exit mobile version