Site icon Mai Világ

Salvini nagyon fontos felhívást tett közzé

Hirdetés

A nyugati civilizáció, valamint az általa kivívott jogok, biztonság, béke és szabadság mellett hirdetett meg demonstrációt Milánóba, november 4-re Matteo Salvini, a Liga jobboldali párt vezetője pénteken.

A Salvini közösségi oldalain közölt hivatalos bejelentés szerint a megmozdulás a szabadság és demokrácia jelentőségét kívánja hangsúlyozni, valamint a terrorizmus, az antiszemitizmus és a fanatikus iszlámizmus elleni küzdelem fontosságát.

Nem képezhetik vita tárgyát azok a vívmányok és alapvető jogok, amelyek a Nyugat értékeinek számítanak-írta Matteo Salvini.

Hangoztatta, a jelenlegi súlyos nemzetközi politikai helyzetben Olaszországnak kötelessége hangsúlyozni, hogy a demokratikus és szabad államokhoz tartozik. A Liga vezetője kifejtette, a demonstráció békés lesz, és mindenki előtt nyitott.

A demonstrációval kapcsolatos interjúban Matteo Salvini azt mondta, a Liga és támogatói nem nézhetik tétlenül, hogy fél Olaszországban és fél Európában iszlamista, a Hamász terrorista szervezetét éltető tüntetések zajlanak, melyeknek résztvevői összecsapnak a rendőrökkel, miközben múzeumokat, templomokat, zsinagógákat kell lezárni, mivel támadások célpontjaivá váltak.

Hirdetés

A november 4-i megmozdulás nem valaki ellen szól, hanem az általunk megszerzett szabadság és biztonság védelmében

-mondta a Liga vezetője.

Matteo Salvini kedden utalt először a megmozdulás lehetőségére, azt követően, hogy Milánóban két egyiptomi férfit terrorizmus vádjával őrizetbe vettek. Azzal egy időben kiderült, hogy a Brüsszelben két svéd férfit megölő tunéziai terrorista Lampedusa szigetén lépett be illegális migránsként Európába.

A meghirdetett utcai megmozdulást a szövetséges Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) párt politikusai fenntartással fogadták. Guido Crosetto védelmi miniszter nemzetbiztonsági veszélyre figyelmeztette Salvinit, aki azonban a mostani bejelentéssel megerősítette, hogy a Liga megtartja a demonstrációt.

vadhajtasok

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version