Site icon Mai Világ

Scholz antifasisztákkal vonult ki az utcára

Hirdetés

Ezrek – közöttük Olaf Scholz kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter – vonultak az utcára vasárnap a Berlintől dél-nyugatra fekvő Potsdamban, hogy a szélsőjobb ellen tiltakozzanak.

A nagygyűlésre néhány nappal azután került sor, hogy szélsőséges jobboldali politikusok és az Alternatíva Németországért (AfD) politikusai találkozóján felmerült a Németországban élő többmillió bevándorló kitoloncolásának terve.

Mintegy tízezren gyűltek össze vasárnap Potsdamban a régi piac közelében – közölte a tüntetést kezdeményező Mike Schubert, a város polgármestere.

Potsdam a Berlinnel határos Brandenburg tartomány székhelye, Olaf Scholz és Annalena Baerbock is ottani lakos. A tüntetők Összetartozunk feliratú táblákkal vonultak fel, mások a soknemzetiségű társadalmat éltették.

Úgy jöttem ide, mint a potsdamiak ezreinek egyike, akik kiállnak a demokráciáért, a régi és az új fasizmus ellen
– mondta a külügyminiszter a dpa német hírügynökségnek.

Hirdetés

Scholz pártjának, a Szociáldemokrata Párt (SDP), a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Zöldek és a Baloldal helyi vezetői is részt vettek a megmozduláson.

A tüntetést a Correctiv e heti beszámolója után hívták össze, amelyben a tényfeltáró hírportál arról írt, miről tárgyaltak novemberben egy potsdami villában tartott találkozón az AfD tagjai, néhány CDU-tag és a CDU konzervatív szárnyának egyik legismertebb nem hivatalos csoportosulása, az Értékek Uniója (WerteUnion) tagjai.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
Exit mobile version