Site icon Mai Világ

Scholz kiakadt az ukrán menedékkérők miatt – mit fog szólni Brüsszel?

Hirdetés

Kiakadt a német kancellár. Olaf Scholznak is elege lett abból, hogy nem dolgoznak a menedékkérők.

TÖBB UKRÁN MENEKÜLTNEK KELLENE MUNKÁT VÁLLALNIA NÉMETORSZÁGBAN– mondta Olaf Scholz. A német kancellár arra a statisztikai adatra reagált, miszerint jelenleg tízből kevesebb mint kettő ukrán menedékkérő dolgozik.

Németország eközben az az uniós ország, amely a legtöbb ukrán menekültet fogadta be, az összes menekült körülbelül egyharmadát, azaz 1,3 millió embert. A Lengyel Gazdasági Intézet szerint azonban 2024 januárjában csak körülbelül 18 százalékuk volt foglalkoztatott, ami az egyik legalacsonyabb arány – írja az Euractiv.

Ez az adat fájó pont Scholz számára, aki a Potsdamban tartott beszédében azt mondta:

REMÉLJÜK, HOGY AKIK UKRAJNÁBÓL VANNAK ITT, AMENNYIRE TUDNAK DOLGOZNI, MOST ELKEZDENEK DOLGOZNI.

Hirdetés

A kancellár egyben azzal is érvelt, hogy szerinte szükség van az ukránokra a német munkaerőhiány leküzdéséhez.

A Friedrich Ebert Stiftung agytröszt szerint a bürokrácia és a képesítések elismerése jelentik a legfőbb akadályt az ukránok foglalkoztatásában Németországban, míg mások szerint a túlságosan nagyvonalú munkanélküli segély miatt nem dolgoznak az ukránok.

Mivel a Németországban tartózkodó ukrán menekültek csaknem fele szeretne is maradni az uniós országban, Scholz megígérte, ha dolgoznak, akkor ennek nem lesz akadálya.

NÉMETORSZÁGBAN MINDENKI, AKI ITT DOLGOZIK, ÉS NEM KÖVET EL SEMMILYEN BŰNCSELEKMÉNYT, SZINTE BIZTOSAN MARADHAT

– mondta.

Hirdetés

Ezek a kijelentések kísértetiesen hasonlítanak Angela Merkel szavaira. Emlékezetes, a korábbi német szövetségi kancellár 2015 augusztusának végén olyan nyilatkozatot tett közzé, amely szerint a Szíriából érkezetteket nem küldi vissza abba az EU-s országba, ahol beléptek.

Ezután szeptemberben úgy fogalmazott Angela Merkel, hogy „a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja”. Ezt a hívószót követően özönlötték el Európát az illegális bevándorlók. Brüsszel pedig nem is akarja megállítani a migrációt, amely hatalmas veszélyt rejt magában.

Kijevnek azonban nem biztos, hogy tetszenek majd Olaf Scholz mostani kijelentései. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kétségbeesetten keresi az utánpótlást a frontra. Az ukrán férfiak viszont úgy tűnik, inkább Németországban maradnának ahelyett, hogy az orosz–ukrán háborúban kockáztassák az életüket.

 

Forrás:
Hirdetés
loading...
Exit mobile version