Mit jelent az Weberéknél, hogy „semmilyen eszköztől sem riadnak vissza”?
Ahogy anno kellettek a kommunisták, hogy valami legitimitásfélét adjanak a szovjet megszállásnak, úgy most egy brüsszelita kormánnyal „hívnák be” Magyarországot a háborúba.
Amikor a Szovjetunió összeomlott, kénytelen volt visszavonni csapatait azokról a területekről, amelyeket Jaltában a nyugatiak nagyvonalúan nekik ajándékoztak.
Ugyanazok a nyugatiak, akik most pár ezer négyzetkilométernyi, véleményes ukrán föld miatt világháborút robbantanának ki.
Az 1990 környékén felszabaduló közép-európai országokban axiómaként kezelték a Nyugathoz való csatlakozást, nem nagyon látszott alternatívája az integrálódásnak az éppen formálódó unióba. Gyakorlatilag minden hazai politikai erő felsorakozott e szándék mögé: Antalltól Hornig, Orbántól Medgyessyig az aktuális miniszterelnökök alkalmazkodtak, igyekeztek megfelelni az óhajoknak, olykor szinte meg is alázkodtak.
Nyugatról pedig – van ebben gyakorlatuk – kábítottak, hitegettek, néha zsaroltak. Nem engedtek el az adósságból, de a piacokra igényt tartottak; évekig tárgyaltak, kötözködtek, visszakoztak, míg nagy nehezen egy-egy fejezetet le lehetett zárni. És aztán 14 év után nagy kegyesen felvettek. Igaz, nem az eredetileg kijelölt három (+1) éltanulót (magyar, lengyel, csehszlovák), hanem csomagban, ömlesztve tízet, kicsit elvéve a dolog értékét.
Alig kerültünk be, jött egy hazug, manipuláló kormányfő, aki lebukása után [gumilövedékekkel] az ellene tüntetők közé lövetett. Gondoltuk, az EU erre megcsóválja a fejét, mert azt tanultuk, arrafelé az ilyesmi nem dívik. De nem szóltak egy szót se. Hát jó, bólintottunk, ez nem a bolsevik Szovjetunió, hanem a roppant toleráns másik unió, itt nem avatkoznak be egy ország belügyeibe, bármi is történjen;
már-már szélsőségesen tiszteletben tartják a tagok belső világát.
Aztán kiderült, hogy ez nagyon nincs így. Közben olyan új axiómák születtek, amik nem voltak benne a csatlakozási szerződésben: az LMBTQ személyek és mozgalmak beemelése a társadalmi fősodorba; migránskvóták megállapítása a már nem csak az egykori gyarmattartókhoz özönlő eltérő kultúrájú, vallású, civilizációs szintű bevándorlók szétosztására. Néhány apróbb bosszantás – mint például a rovarevés serkentése – után jelenleg Ukrajna támogatása vált a hűség, a lojalitás, az európaiság, sőt tulajdonképpen a létezéshez való jog fokmérőjévé.
(Az Ukrajna über alles nem szerepelt a pontok között, elég önkényesen érkezett. Ennyi erővel, ha holnap kitör egy Malawi–Mozambik háború, Von der Leyen közölheti, hogy ezentúl csak az számít európainak, az kaphat támogatást és szavazati jogot, aki mindent megtesz Malawi győzelméért.)
Mostanra az egész európai projekt lényegét, az átjárható határok és gazdasági egység primátusa helyett leegyszerűsítették egyetlen – egyébként az elmúlt ezer évben politikai értelemben vett Európához soha nem tartozó (nagyrészt nem is létező), éppen háborúban lévő – ország megsegítésére, illetve mielőbbi csatlakozására.
Közben az évek óta sorban álló nyugat-balkániak vagy kaukázusiak továbbra is parkolópályán várakoznak.
Az „öleljük keblünkre a megtámadott szegény ártatlan kis országot” imázson kívül nehéz lenne arra válaszolni, mégis kinek lenne jó Ukrajna belépése az EU-ba. Ezt a vitapontot azonban megnyitni sem hajlandók, ugyanis – amiképpen ezt Brüsszelben szeretik – felállítottak egy új axiómát, aminek ugye az a természete, hogy nem szükséges bizonyítani, viszont aki nem fogadja el, az egyenlet többi részét sem tudja megoldani.
Az új szent tan aktivistái közben ismét fő prófétává választották Valenciában Manfred Webert. (Néhány hónapja a város története egyik legsúlyosabb természeti katasztrófáját szenvedte el, vajon kinek az ötlete volt, hogy oda települjenek a fegyvercsörgetők?) A Néppárt számára mindenesetre az volt a legfontosabb, hogy az energiabiztonság megoldása helyett (a napokban Spanyolországot sosem látott áramszünet is sújtotta), a migráció, a demográfiai és gazdasági válság közepette teljes mellszélességgel kiálljanak Ukrajna katonai támogatása és gyorsított uniós felvétele mellett.
Aki aggódott volna, hogy netán békülékeny hangot ütnek meg, annak nem kellett csalatkoznia; kijelentették ugyanis: semmilyen eszköztől nem fognak visszariadni az orosz agresszió visszaverése érdekében.
Mandiner
