Site icon Mai Világ

A németek közölték, hogy senki nem támogatja Macron ötletét

Hirdetés

Boris Pistorius német védelmi miniszter kizárta, hogy német csapatokat Ukrajnába küldjenek és közölte, hogy információi szerint senki sem támogatja Emmanuel Macron francia elnök ötletét.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a francia elnök azt mondta, hogy a nyugati vezetők megvitatták a katonai egységek Ukrajnába küldésének lehetőségét. Szerinte ebben a kérdésben ugyan nincs egyetértés, de „semmi sem zárható ki”.
A Kreml is reagált Macron kijelentésére. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezzel kapcsolatban világosan és egyértelműen fogalmazott:
Nyugati kontingensek Ukrajnába küldése közvetlen katonai összecsapáshoz vezet Oroszország és a NATO között – jelentette ki Peszkov.

„Ebben az esetben már nem valószínűségről, hanem elkerülhetetlenségről kell beszélni. Ezt így fogjuk értékelni. És ezeknek az országoknak ezzel tisztában kell lenniük. Ugyanakkor fel kell tenniük maguknak azt a kérdést, hogy egy ilyen lépés megfelel-e országaik és polgáraik érdekeinek” – fogalmazott az orosz elnöki szóvivő.

Peszkov a továbbiakban fontos és új elemnek nevezte magát azt a tényt, hogy megvitatták „néhány kontingens Ukrajnába küldésének lehetőségét a NATO-országok részéről”. Ugyanakkor a francia elnök beszédében minden más részlet így vagy úgy, de már elhangzott – tette hozzá Peszkov.

Moszkva mindemellett azt is rögzítette, hogy Európában nincs egyetértés a katonai egységek küldésének kérdésében – folytatta Peszkov. Továbbá Peszkov megjegyezte azt is, hogy a párizsi találkozón részt vevő országok józanul értékelik egy ilyen akció várható következményeit

Hozzátette, hogy a Kreml jól ismeri Macron kitartó álláspontját arról, hogy stratégiai vereséget kell mérni Oroszországra.

Hirdetés

NIF

Hirdetés
loading...
Exit mobile version