Site icon Mai Világ

Senki nem vevő Sulcz tervére

Hirdetés

December elején Martin Schulz az SPD egy kongresszusán arról beszélt, hogy még szorosabbá kell tenni az európai uniós országok integrációját, ennek fényében pedig 2025-re meg kell teremteni az Európai Egyesült Államokat.

A YouGov által nemrégiben készített, és az Express által közzétett felmérés szerint azonban erre nem igazán vevő senki. A kutatás során összesen 8 138 embert kérdeztek meg hét országból: Németországból, Franciaországból, Svédországból, Finnországból, Dániából, Norvégiából és az Egyesült Királyságból.

Martin Schulz, a Szociáldemokrata Párt németországi vezetője szerint az Európai Uniót 2025-re egy új alkotmányos szerződés alapján Európai Egyesült Államokká kell formálni. Azon tagországok, akik pedig ezzel a szerződéssel nem értenek egyet, azoknak ki kell lépniük. Egyetért-e az Európai Egyesült Államok ezen víziójával?” – ezt kérdezte az emberektől a YouGov. Nem meglepő módon a legnagyobb elutasítottsága Schulz ötletének az Egyesült Királyságban volt: 43 százalék nem értett egyet az ötlettel. Még Németországban is többségben voltak az elutasítók: 33 százalék mondta azt, hogy nem kér az Európai Egyesült Államokból. 30 százalék támogatta a javaslatot.

A skandináv államokban, Finnországban és Svédországban szintén nem örvend nagy népszerűségnek az ötlet: előbbi helyen 48, utóbbinál 56 százalék nem értett egyet egy ilyen föderációval. Szinte teljesen ugyanezek az eredmények születtek Dániában és Norvégiában: a dánok 48, a norvégok 55 százaléka nem ért egyet Schulz víziójával.

Az egyedüli ország, ahol támogatták a javaslatot, az Franciaország, de még itt sem lehet beszélni meggyőző többségről: 28 százaléka támogatta, míg 26 százaléka ellenezte az ötletet.

Hirdetés

Forrás: express.co.uk

Hirdetés
loading...
Exit mobile version