Európa

Sikorski: A lengyel kormány fontolóra vehette Ukrajna felosztását

Hirdetés

Radosław Sikorski egykori lengyel védelmi miniszter egy rádiós interjúban nemrég arról beszélt, hogy a háború első tíz napjában a kormányzó Jog és Igazságosság pártja “lehetővé tette volna Ukrajna felosztását”.

A Rádio Zet-nek adott nyilatkozat nem kis felháborodást váltott ki. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Lengyelországban ezerrel dübörög a kampány. A volt miniszter szerint volt “egy pillanatnyi elbizonytalanodás” Varsóban azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna talán elesik, “és ha nem lett volnt Zelenszkij ukrán elnök hősiessége és a Nyugat katonai támogatása, talán máshogy alakultak volna a dolgok”. Politikai ellenfelei azonnal az orosz propaganda terjesztőjének kiáltották ki azzal, hogy szándékosan tett olyan kijelentést, amivel visszaélve az oroszok azt állítják majd, hogy Lengyelország fontolóra vette Ukrajna feldarabolását.

Sikorski egyébként nem először mond olyat, ami Lengyelországot kényelmetlen helyzetbe sodorja. Mikor tavaly ősszel szabotázsakcióban lényegében “ismeretlenek” megsemmisítették az Északi Áramlat 1 és 2 egy részét, Sikorski azt írta ki a Titterre: Köszönjük, USA…

Forrás:
KÖRKÉP.SK

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!