Európa

Sikorski Kijevnek hálálkodott

Hirdetés

Radosław Sikorski, a mániákusan ruszofób lengyel külügyminiszter köszönetet mondott Ukrajnának azért, hogy az ország az orosz invázió kezdete óta megsemmisített mintegy 4 ezer orosz harckocsit – számolt be róla a diplomata az X-oldalán, a hírt az Index szemlézte itthon.

– Oroszország háromnaposnak szánt különleges hadművelete során már körülbelül négyezer tankot veszített Ukrajnában. Ez nagyjából húsz évnyi jelenlegi termelésüknek felel meg. Szép munka – köszönjük, Ukrajna! – fogalmazott Radosław Sikorski.

A független Oryx nevű megfigyelőcsoport becslései szerint a több mint három éve tartó háborúban Oroszország valóban legalább négyezer tankot vesztett. Az adatokat kizárólag nyílt forrásból származó, vizuálisan megerősített felvételek alapján állították össze. Erre szokták rögtön hozzátenni, hogy a veszteség ennél is jóval nagyobb lehet, mert sok találat nem jut az Oryx tudomására.

Ezzel a nyilatkozattal Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter le is leplezte a saját és a globalisták szándékát. A tárcavezető ugyanis nem azt ünnepli, nem ahhoz gratulál, hogy Ukrajna többé-kevésbé képes volt feltartóztatni az orosz hadsereget, hanem ahhoz, hogy az AFU komoly veszteségeket okozott Putyin erőinek.

Ezzel nagyjából a célt is elismerte, a háború nem Ukrajna védekezése, hanem az oroszok gyengítése miatt folyik, tesz a Nyugat Kijevre. S arra is nagy ívben tojnak, hogy hány százezer ukránnak kellett ezért a 4 ezres károkozásért meghalnia…

Hirdetés

Radosław Sikorski külügyminiszter nyilatkozata mellesleg abból a szempontból is sokatmondó, hogy a lengyelek képtelenek felülemelkedni az oroszfóbiájukon. Való igaz, hogy a lengyelek sokat szenvedtek az oroszok (szovjetek) miatt, de NATO-tagként – úgy hiszem – alaptalanok a félelmeik. Aligha rohanják le őket az oroszok, akkor sem tennék, ha meglenne a 4 ezer plusz tankjuk.

Mellesleg az nem igaz, hogy a négyezer tank az oroszok nagyjából húsz évnyi jelenlegi termelésüknek felel meg. Az oroszok már akkor havi száz (évi 1200) tankot gyártottak állításuk szerint, amikor 2022/2023 környékén a konfliktus átment anyagháborúba. S ez a száma azóta csak emelkedhetett. S mellesleg fogytak közben az ukrán (nyugati) tankok is…

bekezdesek.hu

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!