Site icon Mai Világ

Sok problémájuk lesz az ukránoknak a most kapott harckocsikkal

Hirdetés

Azok, akik azt remélik, hogy a NATO-szövetségesek által Ukrajnának adományozott harckocsiknak azonnali hatásuk lesz az Oroszországgal vívott háborúra, tévednek.

Miután megerősítették, hogy megkapják az amerikai Abramseket, a német Leopardokat és a brit Challengereket is, Kijevnek szembesülnie kell azokkal a logisztikai és műveleti kihívásokkal, amelyeket a rendkívül különböző nehézpáncélosok hatékony harci egységekbe való integrálása jelent − írta meg a CNN.

Először is az ukránoknak számolniuk kell a szállítás ütemezésével. Még a legoptimistább becslések szerint is hónapokba telik, amíg a harckocsik olyan számban kerülnek a harctérre, ami jelentős harcászati előnyt biztosít. Az Abrams harckocsik esetében több mint egy évbe is beletelhet, mire Ukrajna bevetheti őket.

Sabrina Singh, a Pentagon helyettes szóvivője csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok az Abrams egy továbbfejlesztett változatát, az M1A2-t fogja Ukrajnának küldeni. Hozzátette, hogy „hónapokig tart”, mire átadják őket Ukrajnának, mert jelenleg nincs belőlük raktáron.

Sok elemző szerint megkönnyítené Ukrajna dolgát, ha csak egy típusú harckocsit használna, és ez teszi olyan fontossá Németország döntését, hogy engedélyezte más államoknak is a Leopard átadását.

Hirdetés

A modern nehézharckocsik bonyolult fegyverek. Kívülről félelmetesnek és masszívnak tűnnek, de a harctéri hatékonyságuk nagy részét a bennük rejlő kifinomult elektronikus és számítógépes rendszereknek köszönhetik. Ezek a rendszerek befogják a célpontokat, és a harckocsi fő lövegét rájuk irányítják.

A tankok karbantartása, javítása és a szükséges alkatrészek beszerzése alapos szervezést igényel, nem beszélve a harckocsizók kiképzéséről és az őket támogató logisztikai vonal felállításáról, amely akár több száz vagy akár több ezer kilométerre húzódik a kelet-ukrajnai frontvonaltól.

Az a harckocsi lesz sikeres, amelyet a leghatékonyabban tudnak üzemeltetni és karbantartani, ami valószínűleg egy olyan modellt jelent, amely nagy számban áll rendelkezésre, kevésbé bonyolultak a rendszerei, a legkönnyebben hozzáférhető üzemanyaggal működik, és könnyen elérhető lőszert használ − és ez valószínűleg a Leopard 2-t jelenti− mondta a csatornának Blake Herzinger, az American Enterprise Institute munkatársa.

Nicholas Drummond, szárazföldi hadviselésre szakosodott védelemipari elemző, a brit hadsereg egykori tisztje egyetért ezzel.

Azt mondanám, hogy az ukrán katonák kiképzésének minősége szinte fontosabb, mint az, hogy milyen tankot használnak− mondta.

Hirdetés

Drummond szerint a német harckocsikat úgy tervezték, hogy az ukránhoz hasonló, sorkatonákból álló hadseregek használják őket, ami a Leopardoknak előnyt biztosít az Abramsekkel és a Challengerekkel szemben, amelyeket az amerikai és a brit hadsereg hivatásos erői vezetnek. Mivel a sorkatonáknak kevesebb idejük van megtanulni a technikát, a Leopardhoz hasonló egyszerűbb kialakítás csökkenti a nem szakszerű karbantartás által okozott hibák esélyét − mondta.

index

Hirdetés
loading...
Exit mobile version