Site icon Mai Világ

Sokkoló migrációs előrejelzés jelent meg

Hirdetés

Várhatóan jövőre még több menedékkérő érkezik az Európai Unióba, mint idén

A 2015-ös nagy migrációs válság óta nem kellett az Európai Uniónak olyan komoly migrációs válsággal szembenéznie, mint 2023-ban. Idén a nyolc évvel ezelőtti képsorok ismétlődtek meg néhány uniós tagállamban. Egy friss német előrejelzés szerint jövőre sem lélegezhetünk fel a nyomás alól, 2024-ben még több bevándorlóval számolnak a hatóságok.

Idén novemberig 325 ezren nyújtottak be menedékkérelmet Németországban, az év végére ez a szám várhatóan 350 ezer fölé emelkedik.

Közérthetően: ez 350,000 olyan embert jelent, akiket be kell fogadni, elhelyezni és ellátni. Pedig sok településen már így is túlterheltek a kapacitások. Bajorországban például egy szadomazo hotelt alakították át menekültszállóvá, míg Berlinben a korábban repülőtérként működő területen állítottak fel konténervárost.

A Bildnek megszólaló szakember arról beszél, hogy ha a tendencia folytatódik, akkor jövőre már a félmilliót is meghaladhatja a Németországba érkező bevándorlók száma. Ez átlagba lebontva negyedévente 125 ezer embert jelent, ami egy nagyváros lkoasság számának felel meg.

Hirdetés

Andrea Lindholz, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a számokat említve megjegyezte: ha az előrejelzés pontos, akkor Németország szociális ellátórendszere jövőre akár össze is omolhat.

ripost

Hirdetés
loading...
Exit mobile version